Belföld

Víz alá kerülhet Felsőzsolca

Elviheti a tavaszi árvíz a tavaly újjáépített felsőzsolcai házakat, mert a Sajó vízgyűjtőin sok a hó és a szakemberek gyors olvadásra számítanak. A folyón egyelőre nincs készültség, de a közelgő áradás komolyságát jelzi, hogy a kormány már most veszélyhelyzetet rendelt el.

Tavaly júniusban órák alatt öntötte el a Miskolchoz közeli várost a Sajó. A víz olyan gyorsan jött, hogy sok helyen az embereket csónakkal kellett kimenteni. Az áradás a település csaknem 80 százalékán pusztított. 201 ház összedőlt, 1800 pedig megrongálódott. Az állam 1,8 milliárd forintot költött de ez csak az ingatlanok felújítására, újjáépítésére volt elég, gát azóta sem épült.

Pedig a helyiek már a tragédia után is arról beszéltek, hogy védművet kellene építeni, mert egy újabb áradás mindent tönkretehet. Novemberben levelet is kapott Orbán Viktor a zsolcaiaktól, amibe azt kérték, hogy : hasson oda annak érdekében, hogy mihamarabb épüljön meg a települést védő gát.

A Sajón egyelőre nyugalom van. A területi vízügyi igazgatóság adatai szerint a folyó vízszintje egyelőre még messze van attól, hogy elrendeljék az árvízvédelmi készültséget. Ennek ellenére a kormány elrendelte a veszélyhelyzetet Sajóecseg, Felsőzsolca és a Sajó-mente körzetében.

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a kormányszóvivői tájékoztatón azt nem zárta ki, hogy megismétlődik a 2010 kora nyári árvíz a térségben, ugyanis rengeteg a hó a körzetben és gyors az olvadás.

Navracsics Tibor hangsúlyozta: előfordulhat az is, hogy a tavaly újjáépített felsőzsolcai házak ismét veszélybe kerülnek.
A veszélyhelyzet értelmében a kormány és a hatóságok szerdától ingatlanokat vehetnek igénybe időszaki gátak építéséhez, és a vis maior alap is megnyílik a károk megelőzése és a hatékony védekezés érdekében.

Elképzelhető, hogy a bejelentés sokkolta Felsőzsolca polgármesterét, aki minősíthetetlen hangnemben beszélt, miután megtudta, miért keressük. Tóth Lajos József független városvezető, aki egyébként katasztrófák idején a védelmi parancsnoki feladatokat is ellátja közölte, beperel minket, ha leírjuk, hogy nem nyilatkozott, igaz egyetlen kérdésünkre sem volt hajlandó válaszolni.

A polgármestert így hiába kérdeztük arról, hogy mit jelent a város életében a veszélyhelyzet. Tóth Lajos József közölte, hogy elege van az újságírókból és lecsapta a telefont.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik