Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) közölte: a védekezési munkákban 2091 ember 484 szivattyúval vesz részt. A belvíz miatt 6 megyéből – Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg – további 15 embert kellett kiköltöztetni, így a kitelepítettek száma 174-re nőtt. A lakosság ellátása minden településen biztosított, közüzemi kimaradás nem történt.
Belvíz összesen 3770 négyzetkilométer területet borít, ebből 2040 négyzetkilométer vetés vagy szántó. A folyók fővédvonalain 1290 kilométer hosszúságban van árvízvédelmi készültség.
Harmadfokú készültség 86 kilométeren, a Hortobágy-Berettyó és a Sebes-Körös felső szakaszán volt kedden. Másodfokú készültséget 264 kilométer hosszon, a Tiszán Kisköre és Algyő között, a Zagyva alsó szakaszán és a Hármas-Körös torkolati szakaszán tartottak fenn. Elsőfokú a készültség 940 kilométeren, a Tiszán Algyő és a déli országhatár között a Lónyay-főcsatornán, a Berettyó és a Sebes-Körös alsó szakaszán, valamint a Hármas-Körös felső és középső szakaszán.
50 lakóépület kerülhet veszélybe Hajdúhadházon
A magas talajvízszint és a belvíz miatt egy esős időszak 40-50 lakóépületet is lakhatatlanná tenne Hajdúhadházon, ahol folyamatosan dolgoznak a vízelvezetésen – mondta Csáfordi Dénes (Fidesz) polgármester. Közlése szerint a település három városrészében, amelyek szinte teljesen víz alatt vannak, árokásással, szivattyúzással és homokzsákokkal igyekeznek megoldani a vízelvezetést. A déli részen 50-60 ember dolgozik folyamatosan azon, hogy biztosítsa a víz lefolyását.
A városban néhány melléképület már összedőlt, karácsony tájékán három családot biztonsági okokból kiköltöztettek. „Elég lenne egy pár napos esőzés ahhoz, hogy további mintegy félszáz ház veszélybe kerüljön” – mondta a polgármester. Ha „megúsznák” eső nélkül, akkor nem lenne komoly gond, az árkok szélesítésével és újak ásásával megoldanák a problémát – tette hozzá.
Ott a legnagyobb a baj, ahol húsz-harminc évvel ezelőtt az akkor kiszáradt, de korábban vízjárta területeken építkeztek. „Ezeket a területeket most visszafoglalta a víz, sok telek teljesen el van árasztva” – magyarázta. A polgármester elmondta, hogy Hajdúhadház vízelvezetését jelentősen javítja az ősszel elindult csapadékvíz-elvezetési program, amelyet terveik szerint ez év őszén fejeznek be. A három veszélyeztetett városrészből kettőt az új csatorna- és árokrendszer már biztonságossá fog tenni – ismertette. A kivitelezőnél megpróbálják elérni, hogy a jelenleg 20 százalékos készültségben lévő rendszer építését már a téli időszakban folytassák.
Csáfordi Dénes felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenleg elsőfokú belvízvédelmi készültséget fenntartó város önkormányzata nagy mértékben kiszolgáltatott az időjárásnak. Az önkormányzat tulajdonában kevés olyan ingatlan van, amely alkalmas lenne nagyszámú kitelepített befogadására. „Legfeljebb az iskola tornatermében tudnánk elhelyezni embereket, de nem lennénk képesek megnyugtató megoldást találni egy ilyen esetben” – mondta, hozzátéve, hogy ezért is helyezik a hangsúlyt a megelőzésre, amely elég lehet ahhoz, hogy senki ne maradjon fedél nélkül Hajdúhadházon.
