Belföld

Kamu a H1N1?

Két évvel a H1N1 keltette rémület után sem tudni, hogy „mezei” kórokozóval állunk szemben, vagy valóban az első világháború idején a Föld lakosságának harmadát megbetegítő, ötvenmillió áldozatot szedő spanyolnáthához hasonló erejű vírus támadt az emberiségre. Tavaly nyáron maga az Európa Tanács egészségügyi bizottsága minősítette a gyógyszergyártók keltette hisztériának a járványt övező kommunikációt. Lapunk arról érdeklődött: a grémium tarja-e még korábbi álláspontját.

„A H1N1-járvány valójában sosem létezett, az oltási program óriási léptékű placebogyógyászat” – e súlyos mondat nem egy összeesküvés-elméleteket gyűjtő portálon olvasható, hanem az Európa Tanács egyik képviselője fogalmazta meg, mégpedig a közgyűlés egészségüggyel foglalkozó bizottságának 2010 nyarán készült jelentéstervezetében.

Ekkorra túl voltunk a sertésinfluenza, pontosabban az új vírus híre keltette sokkon. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) már egy évvel korábban világjárványnak minősítette a H1N1-et, aminek hatására nemzeti kormányok sora különített el milliárdokat a védekezésre, elsősorban oltóanyag előállítására.

Télapó sincs biztonságban (Fotó: MTI)

Télapó sincs biztonságban (Fotó: MTI)

Hónapok teltek el eztán, míg a JP Morgan előrukkolt becslésével, miszerint a nagy gyógyszergyárak rövid idő alatt 7-10 milliárd dollárt kerestek az oltóanyagbizniszen. Ekkor született az Európa Tanácsnak a cikkünk elején idézett jelentése. Mely arra is kitér, hogy a vakcinák felhalmozásáról szóló WHO-irányelvek kidolgozásában közreműködő szakemberek korábban az előállításban érdekelt gyógyszermultiknál dolgoztak.

Az Európa Tanács egészségügyi bizottsága adatokat is sorolt, illusztrálandó a H1N1 „mérsékelt veszélyességét”: az Egyesült Királyság illetékes minisztériuma a vírus megjelenése idején 65 ezerre becsülte a várható halottak számát, ehhez képest 2009-ben összesen háromszázhatvanan haltak meg a kór miatt a szigetországban; ugyanebben az évben Franciaországban 263 halálesetet hoztak összefüggésbe a H1N1-gyel, miközben a többi influenza együttvéve mintegy ötezer életet követelt.

Messze elmaradt hát a H1N1 hatása a félelmektől. És nemcsak 2009-ben, hanem 2010-ben is így volt ez. De vajon minek köszönhetően? Hatékony volt a megelőző hadjárat? Csupán szerencsénk volt azzal, hogy nem mutálódott tömeggyilkossá a kórokozó? Vagy a H1N1 tényleg a gyógyszergyárak által felfújt kamuvírus?

Önmagában a Fradi-szív is kevés, ha vírus közeleg (Fotó: MTI)

Önmagában a Fradi-szív is kevés, ha vírus közeleg (Fotó: MTI)

„Tény, hogy nagyot kaszáltak a gyógyszergyárak. És az is tény, hogy szerencsénk volt, miképpen az sem vonható kétségbe, hogy hatékony oltási programok zajlottak világszerte” – mondja lapunknak Czinege Imre, aki az ET-jelentés idején (az MSZP országgyűlési képviselőjeként) tagja volt a bizottságnak.

A civilben orvosként dolgozó Czinege Imre a tavalyi állásfoglalás ellenére is az oltás híve: „Megjósolhatatlan, mivé mutálódik a H1N1. Könnyen lehet, hogy soha nem okoz komoly bajt, miképpen az is megeshet, hogy a spanyolnáthához hasonló globális tragédiát vált ki. Egy biztos: az oltásban rejlő rizikó jóval kisebb, mint az esetleges megbetegedés hordozta kockázat. Indokolt az óvatosság; tavaly levelet kaptam egy olyan férfitől, akinek pár héttel korábban a H1N1 ölte meg a feleségét. Nem volt beoltva az asszony.”

Czinege Imrétől tudjuk, hogy a bizottság annak idején sokat idézett, a WHO és a gyógyszergyártók felelősségét taglaló véleménye „csupán” egy jelentéstervezetben szerepelt. „Maga a jelentés már sokkal puhábban fogalmazott. És nem is kapott akkora nyilvánosságot, mint a tervezet” – állítja Czinege Imre.

A miniszterelnök is csak a vakcinában bízhatott (Fotó: MTI)

A miniszterelnök is csak a vakcinában bízhatott (Fotó: MTI)

idén már nem véd a tavalyi

Az influenza elleni szezonális oltás egyéntől függően 70-90 százalékos
védettséget nyújt a betegséggel szemben. Egy év múltán az ebből a
szempontból szerencsés alkatúak esetén is legföljebb az eredeti
védettségi fok négyötöde marad, sokaknál pedig teljesen megszűnik az
immunitás.

2010 első felében még külön ampullában volt kapható a
hagyományos influenzavírusok legyengített változatát tartalmazó
oltóanyag, és külön – Fluval P néven – a H1N1 elleni vakcina. A tavaly
év vége óta kapható influenza elleni szérum már tartalmazza az összes
komponenst.

„Még a felpuhított jelentés is heves reakciókat váltott ki – ezt már az LMP-s Kaufer Virág mondja, aki a tavaly tavaszi kormányváltás után lett az Európa Tanács egészségügyi bizottságának tagja. – A hivatalos ügymenetnek megfelelően a dokumentum az Európa Tanács plenáris közgyűlése elé került, de voltak csoportok, amelyek zsúfoltságra hivatkozva igyekeztek levetetni a napirendről. Szerencsére sikertelenül. (A végül elfogadott brosúra egyebek mellett sürgeti az Egészségügyi Világszervezet nagyobb átláthatóságát, eredetiben itt olvasható.)

Az ET kivár

Az idei influenzaszezont az előző kettőnél szerényebb hírverés kíséri, de az azért pár napig izgalomban tartotta a hazai sajtót, hogy január közepén meghalt a H1N1 idei első magyar áldozata, egy 38 éves, „krónikusan elhízott” férfi. Az eset kapcsán ismét terítékre került a beoltassuk-e magunkat vita.

Kaufer Virágtól azt kérdeztük, az ET egészségügyi bizottsága kíván-e új jelentést készíteni.

„Ez egyelőre nincs napirenden – mondja a képviselő -, és az ET-ben én sem tervezek további lépéseket. A legfontosabb most a lakosság objektív és alapos tájékoztatása. A járvány kitörése idején Anglia és Magyarország között ingáztam, és e téren is érzékeltem a különbséget. Angliában korrekt híradásokat lehetett olvasni a megbetegedésekről, és működött egy segélyvonal, ahol informálódhatott, aki akart. Magyarországon viszont magukat beoltató miniszterek képével voltak tele a híradók, és tízpercenként bemondták, világszerte hány kisgyermek halt meg a vírus miatt, ezzel is fokozva a nyomásgyakorlást. Az lenne a jó, ha mindenki reális képet alkothatna, és még véletlenül sem a gyógyszergyárak és a forgalmazók hatására döntene egy ilyen fontos kérdésben. Az aggályok miatt a magyar kormány is vizsgálatot tervezett a vakcinát forgalmazó céggel kapcsolatosan; ez volt egyébként az ET-jelentés egyik ajánlása is. Itt az ideje, hogy megtudjuk, mi lett ebből, és tájékoztassuk a fejleményekről az ET egészségügyi bizottságát.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik