A kormányfő-helyettese ennek kapcsán azt is elmondta: soha nem titkolták, hogy a KDNP minden tekintetben Hoffmann Rózsa mögött áll, az államtitkár vitáját Pokorni Zoltánnal ugyanakkor nem a Fidesz és a KDNP közötti konfliktusnak tartja. Emellett kifejtette: személy szerint rendkívül kritikus a bolognai rendszerrel kapcsolatban, és abból, mint megjegyezte: számos nyugati ország „igyekszik kihátrálni”.
Hozzátette: nem kell oktatási szakembernek lenni, hogy lássa valaki, mennyi a probléma van vele. „Az sem titok, hogy mindig élesen szemben állt a Magyar Bálint és Hiller István előző oktatási miniszterek által képviselt liberális felfogással, ami teljes csődhöz vezetett az oktatásügyben. Szimpatikus számomra az, aki radikálisan fel akarja számolni a rombolást, amit Magyar Bálint és Hiller István művelt oktatási miniszterként” – fogalmazott a kormányfő helyettese.
Azt is megjegyezte, nem vitatja, hogy Pokorni Zoltán és Hoffmann Rózsa között lehetnek szemlélet-, vagy akár értékrendbeli különbségek, például a bolognai folyamat tekintetében, de ez alapvetően nem egy Fidesz-KDNP konfliktus. „A felsőoktatási törvényről mindenki elmondja a véleményét, s a szükséges döntéseket a kormány meg fogja hozni. A Fideszben is nagyon sokféle álláspont van, sokan a Hoffmann Rózsa álláspontjához állnak közelebb” – szögezte le.
Szerinte ugyanakkor azt is látni kell, hogy a konfliktusok, „a dolgok természetéhez tartoznak, együtt kell élni velük”. „Bármely társadalmi csoport előtt nyilvánvaló, hogy speciális csoportérdekeit, problémáit csak a Fidesz-KDNP szövetségen belül lehet megoldani. Ez abból következik, hogy olyan széles a szövetség és olyan politikai erőt jelent, amiből az következik, hogy a dolgok a szövetségben és nem a szövetségen kívül dőlnek el. Senki nem gondolhatja, hogy a problémáit Mesterházy Attila, Vona Gábor vagy Schiffer András meg tudja oldani” – nyilatkozta a kormányfő helyettese.
„Az álláspontok ütközése és a vita nem a kormány és az ellenzék között van, hanem a szövetségen belül, a centrális politikai erőtérből következően ezt ott kell kezelni folyamatos egyeztetésekkel” – tette hozzá.
Semjén Zsolt azt mondta, hogy minden kereszténydemokrata államtitkár munkájával maximálisan elégedett, „Hoffmann Rózsától kezdve, Rétvári Bencén, Soltész Miklóson, Szászfalvi Lászlón át Simicskó Istvánig és Jávor Andrásig. Mindannyian bizonyították a beléjük vetett bizalmat”.
Arra a felvetésre, hogy a kormányzati struktúrában szükségesnek lát-e változtatást, illetve változhat-e a kormánynévsor az uniós elnökség után, azt válaszolta, hogy ez a miniszterelnök kompetenciája. „A kormány teljesítménye önmagáért beszél, ennyi eredményt ilyen rövid idő alatt még egyik korábbi kormány sem tudott felmutatni” – összegzett Semjén Zsolt.
