Baross Károly elmondta, hogy az igazgatóság által kezelt Duna-szakasz főbb vízmércéinek adatai szerint Szobnál óránként 2-3 centimétert árad a Duna; reggel 7 órakor ott 488 centimétert mértek, míg Nagymarosnál 495, Vácnál 537, Budapestnél 629, Tassnál 621, Dunaújvárosnál 485 centiméter volt a vízállás.
A folyó tetőzése Nagymarosnál kedd este 542 centiméterrel, Budapesten szerdán reggel 687 centiméterrel, Dunaújvárosnál csütörtökön 535 centiméterrel várható.
Az igazgatóság elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a gödi 4,15 kilométeres szakaszon, a tassi-szigetújfalui 20,4 kilométeres árvízvédelmi szakasz makádi, tassi-zsilip és lórévi gátőrjárásában, valamint a Kvassay-zsilipen – tette hozzá a védelemvezető, kiemelve: a területi ügyeletek folyamatosan tájékoztatják az érintett önkormányzatokat az árvízi helyzetről.
Fokozni szükséges viszont a régióban egyre több gondot okozó belvíz elleni védekezést – közölte Baross Károly. Másodfokú belvízvédelmi készültséget rendeltek el Érd és Dunafüred környékén, valamint a Ráckevei (Soroksári)-Duna mentén a makádi és a tassi szivattyútelepeken, míg a Ráckevei-Soroksári-Duna menti, illetve az Észak-Duna-völgyi belvízvédelmi szakaszokon továbbra is érvényes a december elején elrendelt másodfokú készültség – mondta az igazgató. Az igazgatósághoz tartozó régióban jelenleg 69 négyzetkilométer a belvízzel elöntött terület nagysága, lassú, folyamatos növekedés tapasztalható.
A belvíz átemelése és a lakott területek védelme érdekében továbbra is szivattyúznak a ráckevei, a szigetbecsei, a dömsödi és szúnyogi szivattyútelepeken, de üzembe helyezték a makádi, a tassi és az érdi szivattyútelepeket is. Változatlanul önállóan védekezik a lakott területeket veszélyeztető belvíz ellen Kiskunlacháza, Makád, Dunavarsány, Taksony, Ráckeve, Dömsöd és Apaj önkormányzata, valamint a Dunavecsei és Dunavölgyi Vízgazdálkodási Társulat – közölte Baross Károly.
