Többségben vannak külföldön a médiatörvényt elítélő vélemények, azzal együtt is, hogy többen valóban arra figyelmeztetnek: fontos lenne megvárni az Európai Bizottság jogszabályról alkotott véleményét – nyilatkozta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a Duna Televíziónak. Az ellenzéki politikus szerint az új médiatörvény előtti időkhöz képest ma más médiatérben folyik a közéleti diskurzus, például fennáll az öncenzúra lehetősége az újságírók és szerkesztők részéről.
A politikus ismét kritizálta a nyugdíjrendszer átalakítását, illetve ehhez kötődően a kormányzat tágabban vett gazdaságpolitikai koncepcióját, és a kormányzat tágabban értelmezett gazdaságpolitikáját is bírálta. Kifejtette: a kormány “maga üt lyukakat” a költségvetésen, azzal, hogy csökkentette például a társasági adó mértékét, avagy bevezette – Mesterházy szerint egyébként a gazdagoknak és magas keresetűeknek kedvező módon – az egykulcsos, tizenhat százalékos személyi jövedelemadót. Ezek miatt jöttek később a válságadók és ezek okán kellett meghozni a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszerrel kapcsolatos döntéseket is – fogalmazott az ellenzéki politikus.
A magán-nyugdíjpénztári rendszerből az állami kasszába visszavándorló pénzek kapcsán Mesterházy leszögezte: az idei költségvetésben nem az szerepel, hogy a bevételt adósságcsökkentésre fordítja a kormányzat, hanem az, hogy folyó kiadásokra költik el.
Az MSZP elnöke azt jövendölte: strukturális reformok híján három-négy év múlva – a költségvetést átmenetileg stabilizáló extra bevételek elköltése után – ismét megugrik majd az államháztartási hiány.
Megismételte a párt már korábban is hangoztatott álláspontját: amint erre lehetőségük lesz, visszaadják az állami nyugdíjjogosultságot azoknak is, akik most a magánpénztári rendszerben maradnak. “Az nem lehet, hogy valaki után fizetik hosszú éveken át a nyugdíjjárulékot, amit most nevezhetnek adónak, vagy bármi másnak, s azért cserébe ne kapjanak az államtól szolgáltatást, állami nyugdíjat az érintettek” – hangzott az interjúban.
