A Hármas-Körös mellékfolyóin, a Fehér- és a Kettős-Körösön némileg emelkedett a vízszint, ám még nem érte el egyik folyó vízállása sem a készültségi szintet, így a vízügyi szervezet 340 kilométer hosszúságú védvonalaiból kedden továbbra is 189 kilométeren van érvényben a legalacsonyabb szintű riasztás.
Változatlanul elsőfokú készültség mellett védekeznek a Hármas-Körös teljes szakaszán, a Sebes-Körösön, a Berettyón és a Hortobágy-Berettyón Árvízkapunál.
Kissé csökkent a belvíz
A belvízzel elöntött területek nagysága az előző naphoz képest kismértékben, két négyzetkilométerrel 601 négyzetkilométerre csökkent. Az igazgatóság tíz belvízvédelmi szakaszából a réhelyi területen még mindig harmadfokú a készültség. Nyolc szakaszon másodfokú, egyben pedig elsőfokú készültség mellett védekeznek.
Az igazgatóság 21 szivattyútelepe 24 óra alatt 4 millió köbméter vizet emelt át a főbefogadó folyókba és csatornákba. Tavaly december elseje óta már több mint 232 millió köbméter vizet szivattyúztak el.
Az önkormányzatok nem változtattak a készültségi fokozatokon. Így még mindig 6 településen másodfokon, 12-ben pedig első fokon védekeznek az elöntések ellen.
Az elmúlt napon az árvízvédelmi és belvízvédelmi munkálatokban összesen 421-en vettek részt.
