Belföld

Bajnai nyilvános bocsánatkérésért állna el a Pesty-pertől

Bajnai Gordon eláll a Pesty László ellen indított pertől, ha a filmes-újságíró nyilvánosan bocsánatot kér tőle - tudatta a volt kormányfő. Erre azért volna szükség, mert Pesty László azt hangoztatta, hogy a volt miniszterelnök felelős több libatenyésztő öngyilkosságáért a Hajdú-Bét-ügyben.

Bajnai Gordon azt írta: ebben az ügyben tavaly nyáron a bíróság másodfokon elmarasztalta a Hír Tv online-t és a Magyar Nemzet online-t a Pesty Lászlóval közölt interjú másodközlése miatt.

“Hasonló ügyekben a Bajnai Gordont korábban ért sajtórágalmak nyomán jogerős bírósági ítéletek születtek, hamis állítások és valótlanságok híresztelése miatt például a Magyar Nemzet ellen öt alkalommal nyert pert a volt miniszterelnök” – olvasható a közleményben.

Kedden a Budai Központi Kerületi Bíróság sikertelenül próbálta kibékíteni Bajnai Gordont és Pesty Lászlót. Futó Dániel, a filmes védője szerint Pesty László véleményt nyilvánított, amelyet az alapján szűrt le, amit az érintettektől hallott.

A debreceni központú Hajdú-Bét egykor Magyarország egyik legnagyobb baromfifeldolgozója volt. Előbb 1998-ban, az orosz válság miatt került a cég a csőd szélére, ekkor szállt be tulajdonosként a Wallis Rt., amely 1999-ben többségi tulajdonos lett. Bajnai Gordon 1999 és 2005 között a Wallis vezérigazgatója volt. A Hajdú-Bétet 2001-ben ismét sikerült eredményessé tenni, a 2003-ban kialakult, legfőképp a víziszárnyaspiac szereplőit sújtó válság azonban különösen súlyosan érintette. A cég nem tudott fizetni a beszállítóknak, és önmaga ellen kért felszámolást.

Az elégedetlen lúdtenyésztők több demonstrációt tartottak a Hajdú-Bét debreceni, valamint a Wallis budapesti központja előtt, követelve, hogy a szerintük az 5,5 milliárd forintot is meghaladó szállítói hitelt felhalmozó cég fizesse ki őket. Ez nem történt meg, és több libatartó öngyilkosságot követett el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik