Belföld

16 évet kapott Kaiser Ede

Mór miatt felmentették, más rablások alól nem: 16 évet kapott jogerősen Kaiser Ede.

Tizenhat év szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla Kaiser Edét rablások és más bűncselekmények miatt, ezzel lezárult a perújítási eljárása, s így jogerőssé vált, hogy nem ő az egyik móri mészáros.

A bíróság keddi jogerős ítéletével mérsékelte a perújítási eljárás során kiszabott, 18 évben meghatározott fegyházbüntetés mértékét. A bíróság kizárta Kaiser Edét a feltételes szabadlábra bocsátás lehetőségéből. A táblabíróság indoklása során kifejtette: a perújítás – amely során csak a móri vádpontot vizsgálhatták, mivel ennél a bűncselekménynél merült fel új körülmény – indokolatlanul elhúzódott.

Az utolsó szó jogával nem kívánt élni Kaiser.

A 2002. május 9-én elkövetett, nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében 2004 decemberében még Kaiser Edét mondta ki bűnösnek a Fővárosi Bíróság. A Fővárosi Ítélőtábla ítéletével 2005-ben Kaiser Ede tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetése jogerőre emelkedett.

ó Kaiser Ede két és fél éve töltötte a kiszabott büntetést, amikor ügyében 2008 áprilisában perújítást rendeltek el. Az újabb bizonyítékok szerint mégsem ő követte el a móri bűncselekményt, hanem Weiszdorn Róbert és az előzetes letartóztatásban 2007 júliusában öngyilkosságot elkövető társa, Nagy László. Kaiser Ede perújítási eljárása 2008 őszén kezdődött meg, s tavaly novemberben a bíróság kimondta: nem ő az egyik móri gyilkos.

A perben másodfokon a fellebbviteli főügyészség képviselője – arra hivatkozva, hogy a Kaiser Ede által elkövetett más bűncselekmények kiemelten nagy tárgyi súlyúak és azt mutatják, a férfi a társadalomra kiemelten veszélyes – hosszú időtartamú szabadságvesztést kért. A védő ugyanakkor olyan igazságos döntést kért, amely alkalmas arra, hogy a bűnös elnyerje méltó büntetését, egyúttal az ítélet méltó legyen a magyar igazságszolgáltatás egészéhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik