Belföld

A rendőrség fizethet kárpótlást Budaházynak

Megsértette Budaházyék személyes szabadságát a rendőrség egy előállítás alkalmával.

Budaházy György és három társának személyes szabadsághoz fűződő személyiségi jogát sértette meg a rendőrség azzal, hogy egy 2008-as budapesti demonstráció feloszlatása után megbilincselte, előállította és fogva tartotta őket – mondta ki az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság csütörtökön.

A Készenléti Rendőrség azzal, hogy a felpereseket elfogta, megbilincselte és előállításra átadta a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak (BRFK), megsértette a felperesek személyes szabadsághoz fűződő személyiségi jogát – közölte a bíró. A BRFK azzal, hogy a felpereseket az előállításuk során fogva tartotta, ugyancsak megsértette személyes szabadsághoz fűződő személyiségi jogukat.

A bíróság kötelezte a Készenléti Rendőrséget, mint másodrendű alperest, hogy 15 napon belül Budaházy Györgynek fizessen meg 400 ezer forintot. A többi három felperesnek 250 ezer, 400 ezer, illetve 350 ezer forintot köteles megfizetni.

A keresetlevél szerint 2008. április 11-én, a Clark Ádám téri demonstráció feloszlatása után a rendőrség előállította a felpereseket, szerintük azonban az intézkedés – egyebek között – azért volt jogtalan, mert a rendőrök a tömeget körbezárták, így a helyszínen tartózkodó, vagy oda kerülő felperesek a felszólításoknak nem tudtak eleget tenni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik