Belföld

Szokatlanul gyorsan vége a WB-s nyomozásnak

A pénteken véget érő nyomozati szakasz gyors befejezése miatt az egyik ügyvéd kijelentette reméli kellő alapossággal jártak el.

Pénteken lezárja a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Nyugati téri West Balkán szórakozóhelyen január 15-én történt, három fiatal életét követelő tragédia ügyében – tudta meg az ügyet jól ismerő forrásból csütörtökön az MTI.

A szórakozóhely egyik gyanúsított ügyvezető igazgatójának védője megerősítette, hogy ügyfelének csütörtöki kihallgatásán elhangzott: a nyomozóhatóság pénteken lezárja az ügyet. Papp Gábor hozzátette: a rendőrség szokatlan gyorsasággal fejezte be a nyomozást az ügyben, és reményét fejezte ki, hogy kellő alapossággal vizsgálták meg a történteket.

A gyanúsítás szerdai megváltoztatásával kapcsolatban azt mondta: panaszt tett az újabb gyanúsítás ellen, amelynek a büntetési tétele egyébként azonos a korábbi gyanúsításéval.
A BRFK szerdán közölte a rendőrség honlapján, hogy már halálos tömegszerencsétlenség okozása miatt nyomoz a BRFK a Nyugati téri West Balkán szórakozóhelyen január 15-én történt, három fiatal életét követelő tragédia ügyében.

A rendőrségi felhívás és adatgyűjtés eredményeképpen megállapították, hogy a szórakozóhelyen a tragédia estéjén kialakult tülekedésben 14 ember szenvedett nyolc napon belül gyógyuló, zúzódásos sérüléseket. A sérüléseket igazságügyi orvos szakértő minősítette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik