Belföld

Nincs ok elküldeni Hoffmann Rózsát

Fel sem merült a kormány átalakítása, nincs oka személycserékre a miniszterelnöknek – nyilatkozta kérdésre válaszolva Orbán Viktor szóvivője. Hoffmann Rózsáról kérdezték.

Tervez-e, és ha igen,mikorra, átalakításokat kormányában Orbán Viktor miniszterelnök? – kérdezték a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában Szijjártó Pétert, utalva többek között a Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár pozícióját megkérdőjelező cikkekre, sajtóértesülésekre.

“Semmi oka nincs az átalakításra a miniszterelnöknek. Nincs erre ok, tehát fel sem merült” – közölte a kormányfő szóvivője.

Nem lesz megszorítás

A tervezett reformokkal kapcsolatban Szijjártó elmondta: “Amíg a nemzeti ügyek kormánya vezeti az országot, nem lesz megszorítás, ez egész egyszerűen nem fér bele a mi gazdaságpolitikai filozófiánkba, sőt, éppen ellentétes azzal. Ami zajlik az az ország átszervezése, újraszervezése” .

A munkaerő-piacot a várható változások úgy érintik, hogy a kormányzat a mostaninál rugalmasabb piacot szeretne. A mai ötvenöt százalékos foglalkoztatási rátájával Magyarország ugyanis nem versenyképes – az EU-átlaga hatvanöt százalék, az USA-ban hetvenöt, Kínában 85 százalék a foglalkoztatottak aránya – emlékeztetett a szóvivő, hozzátéve, hogy ahol piaci alapon az ösztönzőbbé tett adókörnyezet ellenére sem működik a munkahelyteremtés, ott közmunka révén kell ezt meglépni.

Médiatörvény

A médiatörvényről szóló levelet még nem küldte meg Budapestnek az Európai Bizottság – mondta a miniszterelnöki szóvivő, aki szerint az értékelés elemzése után a kormány készen áll a konzultációra arról, hogy mit kell tenni a továbbiakban.

”Már korábban világossá tettük, hogy ha az európai értékekkel, európai irányelvekkel ellentétes részleteket talál az Európai Bizottság (EB) a magyar médiatörvényben, akkor készen állunk a konzultációra arról, mit kell tennie a magyar kormánynak” – erősítette meg Szijjártó.

Hozzátette: ismerik a saját maguk által elfogadott jogszabályt – meggyőződésük, hogy a médiatörvény demokratikus és európai, éppen ezért kiállja majd az európai értékek próbáját.

A Fidesz hiszi, hogy a kétharmad miatt támadják

Az Európai Parlament szerdai ülésén az is világossá vált, hogy a médiatörvényt, és rajta keresztül a magyar kormányzó erőket párt- és ideológiai alapon támadják Nyugat-Európában; magán az EP-ülésen is kialakultak belpolitikai jellegű villongások a különféle európai pártcsaládokhoz tartozó német, illetve spanyol képviselők között – érvelt Szijjártó.

A szóvivő megerősítette: valóban azt gondolják, hogy a magyar kormányzó erőket a kétharmados parlamenti többség miatt támadják az európai baloldal és szélsőbaloldali erők. “Számukra az elfogadhatatlan, hogy Európában példátlan módon egy jobbközép politikai család egy uniós országban olyan nagy mértékű felhatalmazást kapott a választóktól, hogy ez kétharmados parlamenti többséget jelent” – mondta Szijjártó.

Felidézte Werner Langennek, az Európai Néppárt német csoportja vezetőjének EP-beli felszólalást, úgy idézve a német képviselőt, hogy “ezt a kampányt, amelyet Magyarország ellen folytatnak a médiatörvény ürügyén, a 2010-es magyar parlamenti választások vesztesei indították el”.

Szijjártó szerint a magyar szocialisták erre az állításra mindmáig nem reagáltak, – “ezt tekinthetjük egy beismerő vallomásnak” – hangzott a beszélgetésben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik