A bíróság pénteki közleménye szerint a dr. G. Ágnes házi őrizetének meghosszabbítását gondatlan veszélyeztetés vétsége és más bűncselekmény miatt a IX. Kerületi Ügyészség indítványozta, mivel fennáll a bűnismétlés veszélye. A bíróság az ügyészi indítványt megalapozottnak találta – írták.
A bíróság szerdai, nem jogerős végzése szerint G. Ágnes az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb március 21-ig lesz házi őrizetben.
A közleményben azt írják, hogy a nyomozás folyamatban van, és a tényállás tisztázása érdekében további nyomozati cselekményeket kell végezni. A megalapozott gyanúban szereplő bűncselekmények tényállása és jogi minősítése nem változott.
Hangsúlyozták, hogy „a gyanúsítás tárgyát képező cselekmény elkövetési ideje a foglakozástól eltiltás, illetve a már folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alá esik, megalapozottan feltehető, hogy újabb, szabadságvesztéssel büntetendő, hasonló cselekményt követne el” a gyanúsított. A bíróság szerint ezért az eljárás jelenlegi szakaszában továbbra is szükséges a házi őrizet – írták.
