Belföld

Kezdődnek a MAL elleni kártérítési perek

A MAL Zrt. elleni kártérítési perek közül kedden négy kezdődik meg a Fővárosi Bíróságon, azokban hat kolontári, illetve devecseri lakos összesen mintegy 150 millió forintot követel a cégtől.

A felperesek 20 és 49 millió forint közötti kártérítéseket követelnek a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt.-től, mert a tavaly október 4-én történt gátszakadás során vörösiszap borította el és tette használhatatlanná, értéktelenné ingatlanjaikat, otthonaikat, földjeiket.

Keresetének benyújtásakor volt, akit még kórházban ápoltak, s olyan is, aki ismerősöknél lakott. Az egyik felperesnek kilenc, egy másiknak öt gyermeke van, a négy közül két perben ideiglenes intézkedésként még a jogerős ítélet előtt kérik 6-6 millió forint megfizetésére kötelezni az alperes MAL Zrt-t.

Az iszapkatasztrófa miatt indított első kártérítési perben november 30-án tartott tárgyalást a Fővárosi Bíróság. Abban az ügyben 20 millió forintot követel a devecseri felperes, akinek már jóval az első tárgyalás előtt, október 20-án ideiglenes intézkedésként 10 milliót megítélt az elsőfokú bíróság, ám a MAL fellebbezett a döntés ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik