Belföld

Az ombudsman meghazudtolta Orbán szóvivőjét

A kormányfő szóvivője előzetes egyeztetésről beszél, az adatvédelmi biztos utólagos vizsgálatról. A szociális konzultáció kérdőívét tartotta aggályosnak Jóri András - Szijjártó szerint pusztán karrierokokból.

Az adatvédelmi biztos közölte: nem volt előzetes egyeztetés a szociális konzultáció kérdőívéről. Jóri András tudatta, Szijjártó Péter állításaival ellentétben szó sem volt érdemi, előzetes tárgyalásról, csak utólagos vizsgálatról. A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEK KH) vezetőjével a levelek kiküldése előtt egyszer találkozott csak az ombudsman, a kérdőíven ekkor már nem volt mód változtatásra. Jóri tudatta azt is, hogy május 10-én a szociális konzultáció adatvédelmi nyilvántartásba vételéről értesítette Vetési Ivánt, a KEK KH vezetőjét, és már ekkor jelezte, hogy vizsgálatot indít az adatkezelés jogszerűségét illetően. E vizsgálat keretében, már jóval a levelek kiküldése után, május 16-án és 24-én jártak munkatársai a KEK KH-ban, amikor az adatkezelés körülményeiről, az adatfeldolgozás folyamatáról kértek tájékoztatást – írta az ombudsman, hozzátéve: ezen információk felhasználásával alakította ki állásfoglalását, amelyet kedden hozott nyilvánosságra.

Az állásfoglalás szerint sérti a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény előírásait a szociális konzultáció keretében végzett adatkezelés, mert nem biztosítja az érintettek személyes adatok védelméhez fűződő jogát, ezért a beérkezett kérdőíveken szereplő személyes adatokat törölni kell.

Fejedelmi többes – Szijjártó másként emlékezett

Szijjártó Péter tegnap több helyen úgy reagált, azt feltételezik, „hogy Jóri úr most megjelentetett levelét személyes motivációk indokolják, az új alaptörvény ugyanis a jelenlegi négy ombudsman helyett egy ombudsmanról beszél, és jól láthatóan Jóri úr bizonytalan személyes karrierjét illetően. Mi ennek tudjuk be ezt a levelet” – fogalmazott többes szám első személyben a szóvivő, aki az ombudsmani bírálatot megdöbbentőnek nevezte és emlékeztetett arra, hogy az új alaptörvény világossá teszi, a négy ombudsmanból egy marad, és a jelenlegi jogőrök éppen a napokban ismerhették meg a rendszert átalakítani hivatott törvénytervezetét; ebben három hivatalnak és pozíciónak nevesítve van a fennmaradása, „a negyedik az, amit Jóri András tölt be”. “Nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy esetleg összefüggés van a személyes jövőjét illető bizonytalansága és a mostani állásfoglalása között. Természetesen, ha írásban megkapjuk levelét, tanulmányozni fogják kollégáink, és harminc napon belül válaszolni fogunk rá” -tette hozzá a miniszterelnöki szóvivő.

Közben a vegyipari szakszervezet a kérdőív bezúzását kérte a kormánytól. Az érdekvédők a papír árából ételt adnának a rászoruló gyerekeknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik