Élő Belföld

Magyar Péter a Hősök terén: Nyerni fogunk, nem kicsit, hanem nagyon

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
  • A miniszterelnök TikTok-videójában celebek buzdították a nézőket arra, hogy legyenek ott ők is a Békemeneten.
  • A Tisza Párt SMS-ben mozgósított.
  • „A másik oldal rossz emberek gyülekezete” – köszöntötte a Békemeneten vonulókat Huth Gergely.
  • Orbán Viktor szerint ez volt minden idők legnagyobb Békemenete.
  • A Kossuth téren az állami ünnepség kezdetén Gripenek húztak át.
  • A miniszterelnök ünnepi beszédében azt mondta: beszélni kell a kormányváltást akaró, megtévesztett magyarokkal is, mert bár azt hiszik, a kormányváltást támogatják, valójában a háborút.
  • A Tisza Nemzeti Menete fél 3 után indult el a Deák térről, a részt vevők megtöltötték a Hősök terét, és sokan álltak az Andrássy úton is, egészen a Nagykörútig.
  • Magyar Péter arról beszélt: az 1989-ben az orosz csapatok kivonását sürgető Orbán mára a Kreml szövetségese lett, és ő az új Kádár, aki pártállamot épített ki. Azt is mondta: a Tisza meg fogja nyerni a választást, nem kicsit, hanem nagyon.

Magyar: Nyerni fogunk, nem kicsit, hanem nagyon

„Ne bennem higgyetek! Higgyetek önmagatokban! Higgyetek abban, hogy részesei vagytok a történelemnek, mert nincs az a hatalmát féltő rendszer, amelyik erősebb annál, amit most érzünk. A hazánk szeretetét. A közösség erejét. A szabadság hangját” – fogalmaz Magyar Péter, majd azzal folytatja:

a szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem, és mi már nem félünk.

Az áprilisi választással kapcsolatban azt mondja, a magyar nép fog válaszolni ezekre a kérdésekre: Kelet vagy Nyugat, korrupció vagy becsület, Türk Tanács vagy Európa, propaganda vagy igazság, embertelenség vagy emberség, gyarmat vagy szabad Magyarország, Fidesz vagy Tisza?

2026-ban meg kell nyernünk a választást, és meg is fogjuk, nem kicsit, hanem nagyon. De ehhez mindenkire szükség lesz, ott kell lenni minden településen – mondja a Tisza Párt elnöke. Híveinek azt mondja, az uszítás, fenyegetés és hazugság ellenére is mindig maradjanak derűsek, békések, és mutassák meg az ország szebbik, emberségesebb arcát.

November 5-én újabb országjárást kezdenek, jelenti be, indul „az út a győzelembe”.

Nézz a fiadra, nézz a lányodra, gondolj a hazádra, és szavazz a Tiszára! Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!

– zárja 75 percesre nyúlt beszédét Magyar Péter.

Varga Jennifer / 24.hu

Magyar: A változás elkezdődött

Magyar folytatja a programhirdetést:

  • új gyermekvédelmi törvényt hoznak,
  • megerősítik EU- és NATO-tagságunkat,
  • megerősítik a határvédelmet és a közbiztonságot,
  • végrehajtják az adócsökkentési és nyugdíjemelési javaslataikat,
  • bevezetik a milliárdosok vagyonadóját,
  • leállítják az állami hirdetéseket a propagandában,
  • és visszaadják a közmédia függetlenségét.

A csendes, de megállíthatatlan változás már elkezdődött – mondja a Tisza elnöke azzal kapcsolatban, hogy ezek konkrét, megvalósítható ígéretek.

„Ma este menjetek haza, szerveződjetek, keressétek egymást, a Tisza Szigeteket. Eljött az idő, és mi, közösen el fogjuk végezni a ránk szabott feladatot” – mondja Magyar.

Mit tenne az első napján a Tisza-kormány?

Az új Országgyűlés alakuló ülésének első napján a leendő Tisza-kormány

  • visszaállítja a nyomozóhatóságok és az igazságszolgáltatás függetlenségét,
  • Magyarország csatlakozik az Európai Ügyészséghez,
  • létrehozza a vagyonvisszaszerzési hivatalt,
  • megnyitja az ügynökaktákat,
  • valamint benyújtja a nemzeti megbékélési törvényt

– ígérte Magyar Péter.

Szajki Bálint / 24.hu

Magyar a nagyszülőktől is kért valamit

A politika ma Magyarországon a kifárasztásról szól, fogalmazott Magyar, majd azt mondta: a hatalom azon dolgozik, hogy kifárassza a magyar nemzetet. A gyűlölet karmesterei hergelnek magyart a magyar ellen – mondta. Az előbb említett megbékélés jegyében úgy szólt a Békemenet résztvevőire utalva:

nyújtsunk kezet ma azoknak, akik egy másik rendezvényen gyűltek ma össze.

Legyen célunk, hogy a közbeszédet visszahozzuk a tisztesség, a tények és az egymás iránti tisztelet jegyében – kérte Magyar az összegyűlt tömeget, majd arra is felszólította a résztvevőket, hogy figyeljenek jobban egymásra.

Kérem a nagyszülőket, hogy hallgassák meg gyakrabban az unokáikat, amikor a jövőjükről beszélnek.

56 másodperc néma csend

Magyar arra kért mindenkit, hogy fogják meg egymás kezét, „hajtsák le a fejüket, és 56 másodpercen keresztül néma csendben emlékezzenek a forradalom hőseire.”

Egyben legyen ez a pillanat az új nemzeti megbékélés kezdete is.

A megbékélésre nem mindenki tűnik nyitottnak, legalábbis több helyről hallani, ahogy skandálják: „mocskos Fidesz!”

Szajki Bálint / 24.hu

Hatalmas lyukak a tömegben

Annyira gyérül a Magyar beszédét hallgatók száma, hogy ahol a menet beért, például a Rippl Rónai utcánál, már nincs senki.

A kivetítőknél sokan állnak, több tíz méteren keresztül, de aztán a következő kivetítőig ezt is meghaladó hosszúságú lyukakat látni.

Aki azt hiszi, elég többen lenni, az téved

Aki azt hiszi, elég többen lenni, az téved. Aki azt hiszi, hogy önmagától összeomlik az, ami erkölcsileg megbukott, az téved.

Magyar szerint a munka csak most kezdődik, mindenkinek döntenie kell, melyik oldalon áll. „Szabadnak lenni azt jelenti, hogy a tanár taníthat, az orvos gyógyíthat, a vállalkozó dolgozhat, és a gyerek itthon nőhet fel, mert működik az ország, és emberség van benne” – fogalmazott.

„A forradalmat ugyan elárulták Orbán Balázs példaképei, de a szabadság lángját nem tudták kioltani”

A forradalmat ugyan elárulták Orbán Balázs példaképei, de a szabadság lángját nem tudták kioltani – fogalmazott Magyar, majd hozzátette:

Ott ég ma is bennünk.

’56 hősei nem voltak hibátlanok, és nem mind születtek forradalmárnak, sokan féltek, sokan hallgattak – szögezte le ezután, de megjegyezte, hogy „amikor a történelem kopogtatott az ajtón, felismerték: a haza szeretete többet ér minden korábbi döntésnél.”

Ez ma is érvényes: a szabadság ott születik, ahol megszűnik a félelem, és mi ma már nem félünk.

Magyar szerint ma nincsenek fideszesek és nincsenek tiszások:

Ma magyarok vagyunk, akkor is, ha a Nemzeti Meneten, és akkor is, ha a Békemeneten voltunk. Mind magyarok vagyunk.

Washington és Moszkva összekacsintása

Magyar feltette a kérdést:

Milyen volt tehetetlenül viselni azt, mikor Washington és Moszkva a fejünk felett kacsintott össze?

Ezt követően a szerb nagykövetség épületére mutatott a tér másik felén.

Varga Jennifer / 24.hu

„Amíg a parázs nem alszik el, addig a forradalom örök”

’56 forró ősze nem Budapesten kezdődött, és nem is ott ért véget – közölte Magyar, aki szerint „a forradalom nem budapesti volt, hanem maga Magyarország.” Ezt követően azt mondta:

Amíg a parázs nem alszik el, addig a forradalom örök.

Miután felsorolta több ’56-os forradalmár nevét, azt mondta: a forradalom gyermekei azt is megmutatták, hogy „a világpolitika nem a szolidaritásra és nem az önzetlen segítségre épül.”

Varga Jennifer / 24.hu

Magyar: Minden, a népével szembeforduló vezetőnek eljön a kádári pillanata

Minden, a népével szembeforduló vezetőnek eljön a kádári pillanata – mondja Magyar, hozzátéve: mindenki maga dönti el, hogy a dolgozószobája magányában éli-e ezt át, vagy a nyilvánosság előtt. A Tisza elnöke szerint a magyarok többsége érzi, tudja, hogy 36 évvel 1989 után jobb lenne nem egy újabb nemzeti sorstragédiáig húzni azt, amikor

a lelkünket méreganyaggal kínzó új Kádár elszámol a lelkiismeretével.

Felidézi a miniszterelnök poloskázását, és azt, hogy Orbán az ország nagyobbik, nem őt támogató felét nem tartja magyarnak.

Magyar: Orbán a Kreml egyik leglojálisabb szövetségese

Mindig lesznek, akik ki mernek állni, és hisznek a szabadságban – Magyar szerint ez október 23. üzenete.

Ezután Orbán Viktor Nagy Imre újratemetésén elmondott beszédét idézi. 36 év telt el azóta, és ma már nehéz nem észrevenni a tragikus üzenetét: az egykor az orosz csapatok kivonását sürgető Orbán ma a Kreml egyik leglojálisabb szövetségese – mondja a Tisza Párt elnöke. Sokan ma is úgy érzik, mint akkor, hogy az elhíresült hatodik koporsóban az ő jövőjük fekszik, újraépült a pártállam, a hatalom ismét hazudik a népének, fél, és aljas eszközökhöz nyúl, hogy pénzért megvásárolja a csendet – és még hálát is vár a rezsicsökkentésért vagy a nyugdíjprémiumért.

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Orbán szerint kétszer annyian voltak a Békemeneten, mint a Tisza menetén

Kétszer annyian voltunk a Békemeneten, mint a Tisza „háborús” menetén – írta a miniszterelnök Facebook-oldalán öt óra előtt nem sokkal. Habár nem derült ki, hogyan jött ki a matek, láthatóan ezt az üzenetet kell továbbadni a digitális harcosoknak, hiszen már Menczer Tamás is azon nyomban ugyanezt a számítást posztolta.

A tényekhez tartozik, hogy kormányfő által megosztott tiszás kép még azelőtt készült, hogy a Nemzeti Menet a Hősök terére érkezett volna, a fotón a menetre váró, eleve ott gyülekező résztvevők láthatók.

Ruszkik, haza!

Magyar szerint a világtörténelem talán legtisztább forradalma volt az 1956-os. Amikor felidézi a jelmondatot: „Ruszkik, haza!”, a tömeg skandálni kezdi. Úgy folytatja: 56-ban a világ megtanulta újra, tisztelettel kimondani a nevünket, amit egy büszke nemzet polgárainak összefogása vívott ki, mely megmutatta, hogy a szabadságot nem lehet tankokkal eltiporni.

Bár a forradalom november 4-én elbukott, a szabadság lángja tovább égett és ég minden magyar szívében.

Rengetegen mentek haza

Ami nem csoda, Magyar Péter valamiért egy óránál tovább váratta őket a szakadó esőben.

A Hősök terén nagyjából annyian vannak, mint a menet megérkezése előtt voltak. Tele van ugyan, de szellősen. A Dózsa György úton és az Andrássyn is tömött sorokban mennek hazafele azok, akiket elvert az eső. Most is kellemetlenül szitál, nem jó a téren lenni.

Kivetítőkön is beszél Magyar

A Terror Házánál felállított kivetítőn követik a műsort a sor végén állók, de akadnak olyanok is, akik a telefonjukon hallgatják a pártelnök beszédét.

Már csak az Andrássy út felén állnak az emberek, a körút felőli részen szellősen.

Magyar Péter: Az ötvenhatos forradalom csoda volt

Az 1956-os forradalom maga volt a csoda, mert egy nép szembe mert szállni a gyilkos világuralommal, és ki merte mondani, hogy elég volt! – kezdte beszédét a Hősök terén Magyar Péter, aki a résztvevők gyűrűjében, zászlóval a kezében érkezett meg a színpadra.

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
Olvasói sztorik