A június 20-án aláírt megállapodás több hónapos egyeztető munka eredményeként jött lére, és a későbbiekben ad keretet a közös projekthez. Az elkövetkező hónapokban több lépésben javítani fogják a fővárosban tanuló hallgatók közlekedését, könyvtári, valamint sportolási lehetőségeit.
A HÖOK több felmérést is készített az elmúlt időszakban. Ezek közül az országos sportkérdőív budapesti eredményeinek kiértékelését fogja leghamarabb bemutatni a városvezetésnek. A felmérésből kiderül, hogy mennyit sportoltak középiskolában a hallgatók, mennyit és mit sportolnának egyetemistaként/főiskolásként, valamint, hogy mennyire elégedettek az infrastruktúrával, és mennyit áldoznának havonta sportra, testmozgásra. A reprezentatív felmérés majdnem 9000 budapesti válaszán alapul. Emellett a főváros hallgatói térképének elkészítésével a szervezet hallgatóbarátabb közlekedési útvonalak kialakításához adhat támpontokat. A hallgatók szeptemberben pedig az önkéntesség évének jegyében olyan megmozdulásokat terveznek, amelyek szebbé teszik a városképet, úgy, hogy az egyetemi falakra sajnálatosan felkerült graffitiket eltávolítják.
A főváros vállalta, hogy a hallgatókat érintő kérdésekbe bevonja a HÖOK-ot, míg a szervezet háttértanulmányokkal segíti a döntések előkészítését. Valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) kutatói műhelyt hoz létre, amely integrálja a főváros jövőjével kapcsolatos alapkutatásokat és elemzéseket, továbbá részt vesz a közúti és vízi közösségi közlekedési fejlesztési tanulmányok elkészítésében. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) pedig vállalja, hogy megszervez egy budapesti egyetemi kötődésű tudósokból álló nemzetközi tudományos támogató hálózatot, de tárgyalások vannak három újabb egyetemmel, így várhatóan a Budapesti Corvinus Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Semmelweis Egyetem rektorával is hasonló megállapodást ír majd alá Tarlós István.
Tarlós István jelezte, hogy a főváros részéről a hallgatói ügyeknek külön felelőse lesz, ahogy HÖOK részéről is ki lett jelölve egy elnöki megbízott, Nemes László személyében, aki a Budapesti Regionális Szövetség alelnöke.
