Belföld

Szakad-e az MSZP?

Az MSZP jövője lesz a párt szombati kongresszusának témája. Mesterházy a belső viták lezárását várja a szombattól, míg Gyurcsány - akinek az őszödi beszéd kiszivárogtatóit rejtő borítékát pénteken darálta le utódja a nyilvánosság előtt – már a kérdésfeltevéssel sem ért egyet.

A tanácskozáson a szocialisták eldönthetik, milyen pártot szeretnének: döntenek a párt jellegéről, kívánatos szövetségi politikájáról és szervezetéről. Mesterházy Attila, a párt elnöke a kongresszus összehívását a választmány május végi ülésén jelentette be.

A szocialisták között hosszú ideje vita folyik a párt átalakításának mikéntjéről: Gyurcsány Ferenc és köre konzervatívok és liberálisok előtt is nyitott gyűjtőpárttá alakítaná az MSZP-t, míg a pártvezetés szerint együtt kell működni más demokratikus erőkkel, de az MSZP nem lehet azok olvasztótégelye.

A pártelnök szerint ezt a vitát le kell zárni a kongresszuson, ahol határozatba foglalják az MSZP számára kívánatosnak tartott politikai irányt, arról szavazni fognak és a voksolás eredménye mindenkire kötelező.

Az elnökség ezért azt javasolja, a legfelső döntéshozó fórum vitassa meg, hogy a szocialista párt forduljon-e balra, vagy alakuljon centrumpárttá. A kérdés arra is irányul: olyan baloldali néppárt maradjon-e az MSZP, amely nyitott a szövetségkötésre minden demokratikus ellenzéki erővel, vagy „oldják fel” az MSZP-t egy olyan demokrata pártban, amely magában foglal liberális és konzervatív értékrendet valló embereket is.

Emellett a kongresszus napirendjére vennék annak megvitatását, hogy vezérelvű, vagy a demokratikus működést megtartó, alulról felfelé szerveződő párt legyen-e az MSZP.

Komoly vitát vetít azonban előre, hogy Gyurcsány Ferenc szerint az elnökség kérdései pontatlanok, manipulatívak, szándékosan félreértelmezik a Demokratikus Koalíció céljait, így nem visznek közelebb a helyes válaszokhoz. „Ezekkel a kérdésekkel nem lehet lezárni a politikai vitát, sokkal inkább növelni lehet a félreértések, félremagyarázások egyébként is hosszú sorát, abból meg új viták keletkeznek” – írta a volt kormányfő a Facebookon az elnökség javaslatait kommentálva, hozzáfűzve: azt reméli, „a kongresszus bölcsebb lesz, mint az elnökség”.

A Gyurcsány-platform egyébként ugyancsak összefoglalta ajánlásait, azt kezdeményezve: a kongresszus buzdítson a rákövetkező héten esedékes pártszavazáson való részvételre, mondja ki, hogy büszke a második Gyurcsány-kormány és a Bajnai-kormány intézkedéseire, valamint vesse el, hogy az MSZP nyitott, balközép helyett „balra forduló” párt legyen.

Egyetértés így csak az Orbán-kormány eddigi tevékenységét véleményező politikai nyilatkozat elfogadásáról valószínűsíthető, ezzel kapcsolatban ugyanis hasonló álláspontot fogalmazott meg a pártvezetés és a Gyurcsány-platform.

A kongresszus jelmondata egyébként az lesz: „Egység Magyarországért”, és bár a párt programtanácsának legutóbbi ülésén ez is szóba került, a pártszakadás lehetőségét egybehangzóan elvetették a napokban nyilatkozó szocialista vezetők.

Új dimenziót nyithat ugyanakkor a vitában az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról szóló, a kongresszus előtti napokban új erőre kapó polémia. Szanyi Tibor elnökségi tag arról nyilatkozott: a beszédet Gyurcsány Ferenc és köre adta át a sajtónak 2006 szeptemberében. A volt miniszterelnök ezt cáfolta, majd csütörtökön azt közölte: levélben tudatta Mesterházy Attilával mindazt, amit erről az ügyről tud, köztük azok nevét, akik szerinte a beszédet nyilvánosságra hozták. A pártelnök a borítékot pénteken olvasatlanul megsemmisítette, és arra szólította fel Pintér Sándor belügyminisztert, hogy tegyen nyilvánossá minden, a beszéd kiszivárogtatásával kapcsolatos, rendelkezésre álló információt.

Az viszont biztos, hogy szombaton tisztújítás nem lesz, és az alapszabályt érintő döntések sem születnek, erre ugyanis az úgynevezett munkakongresszuson nincs lehetőség. Ilyen esetben a kongresszus napirendjére és határozati javaslatára csak az országos elnökség tehet előterjesztést.

A szocialista pártban a kongresszusi küldöttek legalább kétharmadát a párttagság a helyi szervezetekben választja, ezen kívül küldöttek a kongresszus által választott tisztségviselők és testületi tagok, a szocialista országgyűlési és európai parlamenti képviselők, illetve az MSZP-ben működő platformok és a Societas három-három delegáltja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik