Orbán Viktor második otthonában a favorit most Mészáros Lőrinc (Fidesz-KDNP), a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia elnöke, egy helyi vállalkozás ügyvezetője. Két kihívója lesz: Varga György volt polgármester és Vörös Kálmán nyugdíjas. Mindketten függetlenek.
Az időközi választást azért írták ki, mert a helységet 2002 óta vezető Varga György megbízatását – egy tavalyi törvénymódosítás alapján – február 28-án összeférhetetlenség miatt megszüntette a fideszes többségű képviselő-testület.
Az összeférhetetlenség jelen esetben azt jelentette, hogy a polgármesternek köztartozása volt, amit Varga György március 7-én rendezett, a képviselő-testület döntését pedig megtámadta, de a döntést a Fejér Megyei Bíróság jogszerűnek ítélte, és nem helyezte hatályon kívül.
A Népszabadság korábban arról számolt be, hogy Varga György először 2005-ben, akkor ment szembe a falu híres emberével, amikor az Orbán által favorizált Puskás Akadémiának a faluban kinézett 184 millió forintot érő telket nem akarta 24 millióért eladni. Ettől kezdve jószerével folyamatosan támadták Vargát. Mégis újraválasztották 2006-ban és 2010-ben.
Akkor a kormányfő – második otthonában – személyesen nem vett részt a kampányban, most azonban ő írta az ajánlószöveget a Mészáros mellett kampányoló szórólapra.
„Tavaly ősszel a Fidesz soha nem látott mértékű győzelmet aratott a faluban, a testület a változások élére állt, s most itt a lehetőség, hogy Mészáros Lőrinc személyében megfelelő polgármestert válasszanak a falumbeliek. Magától értetődő, hogy megválasztása után minden tőlem telhető segítséget megadok majd a munkájához és Felcsút felvirágoztatásához”. (Orbán Viktor miniszterelnök.)
Felcsút volt tavaly a leggazdagabb magyarországi település az egy főre jutó havi jövedelem alapján 171 092 forinttal, míg a 2008. évi átlagjövedelem szerint a település csak a 336. helyen szerepelt.
