Püspökladányon ez már a második forduló, miután a június 5-ei első érvénytelen volt. Az időközi választást azért kellett kiírni, mert Arnóth Sándor (Fidesz), a térség parlamenti képviselője márciusban meghalt egy autóbalesetben. Két hete a mintegy 40 ezer választásra jogosult 28 százaléka járult az urnákhoz – közölte Keserű László, a helyi választási iroda vezetője.
Hajdú-Bihar megye 6-os számú, Püspökladány központú egyéni országgyűlési képviselői választókerületében négyen indulnak. Az első fordulóban Bodó Sándor (Fidesz-KDNP) a leadott szavazatok 52 százalékát, Rigán István (Jobbik) a szavazatok 27 százalékát, Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) a voksok 15,7 százalékát, Kocsány József (LMP) a leadott szavazatok 3,6 százalékát szerezte meg. Az időközi választás második fordulója akkor lesz érvényes, ha azon a választásra jogosultak 25 százaléka részt vesz. A képviselői mandátumot az szerzi meg, aki a legtöbb szavazatot kapja.
Egyházasgergén, Felcsúton és Jászágón polgármestert, továbbá ez utóbbi településen képviselő-testületet is választanak ma a helyiek. A Nógrád megyei Egyházasgergén a polgármester halála miatt kellett időközi választást kiírni. A posztért heten indulnak a 773 lélekszámú településen.
A Fejér megyei Felcsúton összeférhetetlenség miatt írtak ki időközi polgármester-választást, itt hárman mérettetik meg magukat a szavazáson.
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászágón az önkormányzati testület feloszlatta magát, így itt polgármestert és négy képviselőt is választanak a helyiek. A településvezetői posztért négyen, míg a képviselői mandátumokért tizenegyen indulnak a 750 lelkes településen. Az önkormányzati választás egyfordulós, így azok a képviselő-, illetve polgármesterjelöltek nyernek, akik most vasárnap a legtöbb szavazatot kapják.
