A kabinet a táppénzcsalások, valamint a rokkantsági nyugdíjjal összefüggő visszaélések csökkentése érdekében kéri a Btk. módosítását a Háztól. A változtatás elfogadása esetén két évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók ezen bűncselekmények elkövetői.
A képviselők módosíthatják az Alkotmánybíróság tagjait jelölő eseti bizottság létrehozásáról szóló parlamenti határozatot is, így a jövőben a parlament választhatná meg a tizenöt tagúra bővülő testület elnökét is. Kormánypárti politikusok kezdeményezésére parlamenti döntés születhet az 555 évvel ezelőtti, július 22-i nándorfehérvári diadal emléknapjának megünnepléséről is.
A Ház a döntéshozatalok után kedden és szerdán is nagyrészt korábban már tárgyalni kezdett előterjesztésekhez benyújtott módosító javaslatok tárgyalásával folytatja munkáját, de napirendre kerül például a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsról szóló törvényjavaslat, valamint a közoktatási törvény tanárok óradíjfizetésével és tanítási időkerettel összefüggő módosításának általános vitája is.
A parlament kedden a megszokott interpellációs blokk után dönthet a köztársasági elnök jogállásáról és javadalmazásáról, a népszavazásról, a honvédelemről, a katasztrófavédelemről, a Magyar Művészeti Akadémiáról, a sporthuliganizmusról, valamint a közfoglalkoztatásról és közbeszerzésekről szóló kormányzati törvényjavaslatok sürgős tárgysorozatba vételéről.
