A Népszabadság Zrt. közgyűlése 2011. július 1-től átmeneti időtartamra Tóth Leventét bízta meg a főszerkesztői feladatok ellátásával. Az eddigi helyettes megbízatása a Népszabadság új főszerkesztőjének munkába állásáig tart, akit a kiadóvállalat pályázaton kíván kiválasztani – tudatta a Ringier Kiadó.
Fotó: nol.hu
Vörös T. Károly újságírói munkáját 1975. november 7-én kezdte a Kritika című folyóiratnál, ahol több pozíció után főszerkesztő-helyettesként dolgozott. 1987-ben csatlakozott a Népszabadsághoz, 1990-től kezdve a Népszabadság kulturális rovatát majd a társadalompolitika és kultúra rovatot vezette. A lapot főszerkesztőként 2004 február 11. óta irányítja.
Tóth Levente 1967-ben született Kisterenyén. A budapesti Apáczai Gimnáziumban érettségizett, majd az ELTE jogi karán szerzett diplomát. Húszéves kora óta foglalkozik újságírással. Pályáját a Népszabadságnál kezdte, majd dolgozott a Világgazdaságnál, a Figyelőnél és a Napi Gazdaságnál. 2002-ben visszatért a Népszabadsághoz, amelynek gazdasági rovatát vezette 2010 elejéig. Ekkortól a Népszabadság főszerkesztő-helyettesévé nevezték ki.
A tulajdonosok köszönetüket fejezték ki Vörös T. Károly munkájáért. Úgy vélik, a Népszabadság emblematikus munkatársaként irányította Magyarország vezető politikai napilapját. Irányítása alatt a napilap többször is megújult és Magyarország egyik legjelentősebb politikai-közéleti online portálját alakította ki.
