Élet-Stílus

JLo kitart saját márkája mellett

Jennifer Lopez néhány évvel Sweetface márkája bukása után visszatér a ruhaiparba.

A 2009-ben induló márkát túl drágának és silány minőségűnek találták a kritikusok, ezért JLo kis késlekedés után megszüntette a bukott terméket. „Nagyon szomorú voltam. Úgy éreztem, hogy nem kaptam egyenlő esélyeket, hogy jól csináljam. A végén már úgy éreztem magam, mint aki csapdába esett, és nem tud kikeveredni belőle… a nevem pedig rá volt írva a címkékre” – mesélte a New York Timesnak.

A latin dívát azóta is bántja akkori mellényúlása, ezért most egy új kollekció létrehozásával vezekelne. Az eddigiek szerint Tommy Hilfigerrel, Marc Anthonyval és a Kohl’sszal közösen dobnak majd piacra egy minőségi és megfizethető márkát.

„A különbség az, hogy Jennifer ezúttal a cég teljes elkötelezettje, valamint megvan a megfelelő szakmai személyzet is” – nyilatkozta Hilfiger, aki biztos benne, hogy JLo kollekciója ezúttal igazán sikeres lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik