Élet-Stílus

Így öltöznek a magyar first ladyk

Öt gyereket nevelő anya vagyok; fontos a hagyományőrzés - hirdeti Lévai Anikó és Makray Katalin. Stílusszakértői vélemény a magyar miniszterelnök és a köztársasági elnök feleségéről.


“Lejártak a Schröder-idők”
Fotó: Kummer János

Lévai Anikó és Makray Katalin esetében is megfigyelhető a visszafogottság, nem akarnak többek lenni a férjüknél – derült ki Schiffer Miklós stílusszakértő elemzéséből. Megtudtuk, hogy Orbán Viktor feleségének ruházata egyértelműen arról árulkodik, hogy az anyaság a főszerep az életében. Schmitt Pál neje kiválóan tud reprezentálni, magyaros öltözéke soha nem túl sok, de nem is kevés. Továbbá, hogy Lévai Anikó lehetne egy kicsit nőiesebb, és Makray Katalin megjelenésébe egyszerűen nem lehet belekötni.

„Habár nem közszereplők, de közszereplőként élnek, mert mindig azt várják el tőlük, hogy a miniszterelnök, illetve a köztársasági elnök feleségei legyenek. Éppen ezért az odafigyelt, jól átgondolt és a helyzetnek megfelelő ruhatár náluk is előírás. Összességében elmondható, hogy a visszafogottság jellemző rájuk. Egyikük sem tolja magát előre és nem próbálkoznak a férjüknél fontosabbak lenni, nem úgy, mint Sarkozy felesége, Carla Bruni, aki kifejezetten szereti, ha ő van a középpontban. Lévai és Makray esetében azonban erről nincs szó. Szerintem ők sokkal inkább szeretnek a második vagy harmadik lépcsőfokon állni” – világított rá Schiffer Miklós stílusszakértő, aki korábban több ellenzéki és kormánypárti politikust is ellátott öltözködési tanácsokkal.

“Közületek valók vagyunk”

„Lévai Anikó esetében nem szabad elfelejteni, hogy ő egy öt gyereket nevelő anya. Szerintem a fő foglalkozása az anyaság és nem a miniszterelnök-feleség szerepe, illetve jelentős a jószolgálati tevékenysége is. Öltözködése finom, nőies. Lehet látni, hogy a szűk szabásokat, az olaszos stílust preferálja. Nagyon vékony nő, ideális öltöztetni. Azt érzem a viseleteiben, hogy nem akar más lenni, nem akar megfelelni semmifajta képnek, abszolút háttérbe vonult szerepben van” – összegzett a szakértő, amikor megkértük, hogy elemezze a miniszterelnök feleségének stílusát.

Az 1998-as, Martonyi János-Lévai Anikó kép kapcsán megtudtuk, a miniszterelnök felesége akkor egy tőle szokatlan, babaszínű, dizájn kosztümöt viselt. Tizenhárom évvel ezelőtt viszont ez a fajta dinamizmus és bátorság jellemző volt. „Összességében Anikó nem sokat változott az évek alatt. A nekem bemutatott képek legtöbbjén kifogástalannak találtam az öltözetét” – tette hozzá Schiffer.


Lévai Anikó és Martonyi János 1998-ban
Fotók: MTI

Melléfogásokra is találni azonban példát. Például a 2000-es millenniumi istentiszteleten, ahol Karl Josef Rauber pápai nuncius és Lévai Katalin üdvözölték egymást Budapesten. Orbán Viktor felesége világos színű inget viselt, alatta kék felsővel. „Ez az a fajta öltözet, ami nekem nagyon nem tetszik: könnyed felső fölött viselt könnyed felső, amikor egy bő top felett egy kigombolt blúzt viselünk. Ez szerintem nem jó” – véli a stílustanácsadó.

Lévai Anikó egyik divatbakija

„Ez a kép olyan, mintha egy vadasparkban sétálnának” – folytatta Schiffer. „Ezt a 2006-os időszakot egyébként nem tudtam hova tenni, ez volt az a dátum, amikor Orbán Viktornak kitaláltak egy új, az addigitól teljesen eltérő stílust. Levették róla az öltönyt, kordzakókba öltöztették, ezt pedig a felesége is követte. A változás üzenete azt volt, hogy: „Közületek valók vagyunk, olyanok vagyunk, mint ti” – összegzett Schiffer, akinek ezt követően az ócsanálosi jótékonysági képen akadt meg a tekintete. „Hímzett felső top és alatta egy fekete nadrág. Ezzel egy kicsit vigyázni kell, mert már majdnem átlátszik. Ezért már érheti kritika.”

Az “olyanok vagyunk, mint ti” és a túl átlátszó felső esete

Schiffer Miklós szerint Lévai Anikóról általánosságban elmondható, hogy nem szeretné megélni a közszereplőséget, sem túlértékelni. Ruházata mindig az alkalomnak megfelelő, igaz, olykor lehetne izgalmasabb, mint ahogy a szemüvegére is ráférne az újítás. „Megkeményíti a szemvonalát és az arcát. Inkább egy lágyabb, íveltebb formájú szemüvegét ajánlanék neki. Ezzel túl szigorú. Ezenkívül sokkal nőiesebb ruhákban is el tudnám képzelni, elegánsabbra venném egy fokkal a megjelenését. A jelenlegi, hosszabb hajviselet viszont sokkal előnyösebb számára, jobban áll neki, mint a rövidebb frizura.”

Magyaros reprezentáció és Orbán Gáspár, a tinidivatguru

A szakértő szerint Makray Katalin sokkal inkább lett közszereplő, – már csak a férje által is – mint Lévai Anikó. Schmitt Pál felesége megpróbál magyar üzenetű ruházatot hordani, szerencsére jó ízléssel – véli Schiffer. „Makray Katalin egy olyan nő, aki szerintem nagyon jól tud reprezentálni. Nem gondolom, hogy Lévai Anikó kevésbé tud, de jelentősebb a köztársasági elnök feleségének szerepe ebben a tekintetben. Más szerepet, más helyet töltenek be, és ennek mindketten tökéletesen megfelelnek. Makray Katalin öltözetén azt lehet látni, hogy szereti a korszerű ruházatot magyar elemekkel kombinálva. Egy olyan országban, ahol a népi díszítőművészetnek nagy hagyománya van, szerintem ez jó dolog. Az ő ruházatában fellelhető a következetesség és átgondoltság, éppen emiatt emlékezetes a ruházata, de soha nem sok. Van üzenete is: a köztársasági elnök feleségeként ezt a motívumvilágot akarja megjeleníti a ruházatában.

Schiffer Miklós szerint Makray Katalin európai viszonylatban is az elsők között végezne, ha stílusról van szó

A stílusszakértő szerint Schmitt Pál felesége jobban kitalált egy stílust, tudatosabban csinálja, mint Lévai Anikó. Szándékosan építi azt az imázst, ami a ruháihoz kapcsolódik. De ez nem véletlen: a köztársasági elnök és felesége közjogilag, a protokoll szerint előrébb állnak, mint Orbán és neje, még akkor is, ha a közberendezkedés ennek ellentmond.

„Makray Katalin nagyon szereti a világos, vászonanyagokat, a magyar sújtásokat. Ő úgy jó, ahogy van. Európai összehasonlításban is dobogón végezne. Nem lehet hibát találni benne” – nyilatkozta Schiffer, aki úgy véli, Orbán Viktor fia, Gáspár is csak dicséretet érdemel, mert „egy nagyon jó stílusú fiatalember. Érdemes rá odafigyelni. Eddig a legjobban öltözött miniszterelnök-gyerek, az biztos. Egyszerűen jó ránézni, dinamikus, jó kiállású.”

Makray Katalin büszkén viseli a hagyományainkhoz kötődő öltözékeket

“Vizuális katasztrófa”

A szakértő szerint a kormány összruházatát tekintve is megfigyelhető egyfajta visszafogottság: egyszínű sötét öltönyök, ingek, nyakkendők. “A jelenlegi európai trendnek egyébként ez megfelel, ma sehol sem látok különösen jól öltözött politikusokat, a Schröder-idők lejártak, amikor politikusként méregdrága Brioniban járni elfogadott volt! Olaszország természeten más, ott a ruha, a jó stílus mindennél fontosabb! Most viszont nem a harsányság ideje van, azt gondolom, ilyesfajta üzenete lehet ennek.”

Schiffer úgy látja, a mai parlamenti összkép vizuálisan igencsak kritizálható. A politikusok viseletében az elmúlt 20 évben nem törtent meg a sokat emlegetett rendszer-, illetve szemlélet-, más szóval stílusváltás.

“Logó zakók, rendetlen nyakkendők, elcsúszott ingek, trottyos nadrágok, kitisztítatlan cipők, öregasszonynak öltözködő nők – ez egy „vizuális katasztrófa” – véli Schiffer, aki ugyanakkor hozzátette: „Magyarországon baj lenne abból, ha egy politikus jól öltözne, mert akkor biztos amiatt piszkálnánk. Nálunk nagyon nagy hibát követnének el, ha túl karakteresen öltözködnének és ezzel túl sok figyelmet vonnának magukra. Ráadásul ebben a válságos időszakban különösen rosszul jönne le, ha elterjedne róluk, hogy méregdrága ruhákat rendelnek szalonokból. Még akkor is, ha egyébként megengedhetnék maguknak, ugyanis az üzenet most az, hogy „együtt vagyunk”. Ettől függetlenül fontos hangsúlyozni, hogy a stílusosság nem pénz kérdése!”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik