Ezt állítja legalábbis a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VDSZ) legfrissebb állásfoglalásában. A VDSZ szerint a „tervezett intézkedés nem más, mint a kormány rossz szja-módosításának sunyi korrigálása, s aki nem engedelmeskedik, feketelistára kerülhet”. Az előkészítetlen tervezet miatt egyre többen jelzik részvételüket a hónap végére összehívott országos tiltakozó nagygyűlésre.
A közlemény idézi Székely Tamást, a vegyipari szakszervezet elnökét, aki szerint „csődbe megy, vagy formailag elküldi és feketemunkásként, netán színlelt alvállalkozói szerződéssel „visszafoglalkoztatja” dolgozóinak többségét – ezekből a lehetőségekből választhatnak azok a versenyszférában működő cégek, amelyek nem tudják béremeléssel kompenzálni a kormány elhibázott szja-változtatásának a hatását, de nem akarnak a hatalom feketelistájára sem kerülni”. Az elnök felháborítónak tartja, hogy a közbeszerzési eljárásokból, az állami támogatásokból való kizárással fenyegeti a hatalom azokat a magáncégeket, amelyek nem garantálják az adóváltozás veszteseinek, – a 300 ezer forint alatti keresetűeknek – a bérkiegészítését.
A közlemény szerint a szakszervezeti vezető aggályosnak tartja azt is, hogy egy másik előterjesztésből kiderült, a jövőben nem büntetheti az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelet (OMMF) a szakszervezet ellenes jogsértéseket. Székely Tamás szerint „ez azt jelenti, hogy a kormány a bérkompenzálás végrehajtásának ellentételezéseként törvényesíti a munkaadók kontroll nélküli egyeduralmát a dolgozók felett”. A VDSZ az indítvány elvetését és azonnali egyeztetést követel a témában.
Nem aratott osztatlan sikert a bérkompenzációra vonatkozó törvényjavaslat a munkaadók körében, amit az is jelez, hogy szerintük a tervezett változtatás a foglalkoztatás biztonságát veszélyezteti. A vélemények ugyanakkor nem egyöntetűek a szóban forgó kérdésben: egyes szakszervezetek üdvözlik, mások azonban csak tüneti kezelésnek tartják a törvényjavaslatot, amely alapján a kormány rendeletben állapíthatná meg a bruttó 300 ezer forint alatti munkabérek emelési mértékét, hogy azok nettó értéke ne csökkenjen 2012-2013-ban.
A javaslatot Rogán Antal és négy fideszes párttársa, valamint egy KDNP-s képviselő terjesztette a parlament elé, és a gazdasági bizottság támogatta általános vitára kerülését. Rogán Antal az ülésen a munkaadók felmérésére hivatkozva közölte: 40-45 milliárd forintba kerülhet a kötelező bérkompenzáció, de a nyereségadó és az adminisztráció csökkentésével ennél több pénz marad a vállalkozásoknál.
