Ákos a rendszerváltás óta eltelt évtizedek legsikeresebb férfi popsztárja Magyarországon. Itthon, ahol zenei téren a rádiókban és a szívekben örökké 1987 van, és 2025-ben is egymilliónál több nézőt lehet a mozikba csábítani Demjén Ferenc slágereivel, talán Ákos tudott a legnagyobb számban olyan dalokat írni, amik népszerűségben felveszik a versenyt az érett Kádár-rendszer örökzöldjeivel.
Hogy most készült róla egy dokumentumfilm, ennek fényében teljesen érthető, voltaképpen indokolt. Készülhetett volna korábban is. Azt meg, hogy ennek gyártására megszavazott 326 millió forintot a Nemzeti Filmintézet, sem meglepőnek, sem különösebben aránytalannak nem nevezhetjük. Normális filmgyártási feltételek mellett egy sokak által rajongott, ellentmondásos megítélésű zenészről készülő – tehát jó sztorikat kínáló – portréfilmre nem kirívó elkölteni ennyi pénzt. Más kérdés, hogy nagyon kevés filmes dolgozhat ma Magyarországon normális gyártási feltételek mellett, de Ákosnak ezzel nem feltétlenül kell foglalkoznia.
Mi lehet a baj?
