Belföld

Kirúgják a nagy értékű bolti lopáson ért nógrádi kormányhivatali vezetőt

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Nem maradhat pozíciójában az a magas rangú kormánytisztviselő, akit bolti lopáson értek az elmúlt hetekben: hamarosan felmentik hivatalvezetői állásából.

Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter a 24.hu kérdésére közölte, megvárják, hogy a kormányhivatal rétsági járási hivatalát vezető T. Bálinttal kapcsolatban beérkezzenek a hatóságok hivatalos értesítései, ezt követően intézkednek az ügyében.

Lapunk is megírta, hogy egy kormányhivatali vezetőt tetten értek lopás közben egy balassagyarmati Lidlben. A szeptemberben történt lopás értéke meghaladta az 50 ezer forintos szabálysértési értékhatárt, büntetőeljárás indult az ügyben.

A Nógrád Vármegyei Főügyészség az esetről tudomást szerző 444-nek azt írta: hogy „a gyanúsított beismerte a cselekmény elkövetését”.

A megyei ügyészség szerint az érintett személy az elkövetés beismerésével egyidejűleg kérte, hogy utalják közvetítői eljárásra az ügyét, amely a büntethetőség megszűnését eredményezheti.

Ezt azonban az elkövetett bűncselekmény enyhe jogkövetkezménye miatt elutasították, így a büntetőeljárást nem függesztették fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik