Belföld

Kormányzati ostorcsapások az IMF-re

Szinte a kezdetektől a kormányzati kommunikáció fősodrának üzenete, hogy az IMF-hitel káros az egészségre. Besztof IMF-anyázás.

A döntés váratlanul érkezett, egyes források szerint az Orbán-Matolcsy páros úgy értesült, hogy a hitelminősítők csütörtök estére tervezték be az ország leminősítését és ezzel szembeni pánikgomb volt az IMF. Amire csütörtökön úgy sikerült rátenyerelni, hogy a vészjelzőt mindenki hallotta, csak a liftgondnokhoz nem jutott el az üzenet. A lakó ugyanis már hetek óta egyfolytában kiabált, hogy ő ezentúl csak lépcsőn hajlandó járni, mert úgy egészségesebb.


Fotó: AFP

Nehezen érthető persze, hogy miért kellett állandó jelleggel elvetni egy olyan lehetőséget, ami végig benne volt a pakliban. Nem tisztünk a kormány orra alá dörgölni az esetleges kommunikációs baklövéseket (ami alapvetően több elemre épül és nem a külföldi piacok tájékoztatása a kizárólagos feladata), de azért anyázni a szomszédot, majd bekopogtatni a lábosért valahogy így nézhet ki:

“Az amerikai diplomaták megjegyzik: a színfalak mögött a Fidesz politikusai dicsérték a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) a magyarországi válságkezelésben betöltött szerepét. Matolcsy és Járai azt mondta az amerikaiaknak, hogy a leendő Fidesz-kormány valószínűleg új egyezményt köt az IMF-fel és az EU-val, amikor a szerződés 2010 októberében lejár: magasabb költségvetési hiányt vállalnának, s a pluszpénzeket a gazdasági növekedés beindítására fordítanák.”

(Nol.hu/Wikileaks iratok a 2010-es választások előttről)

“Nem vették észre, vagy nem merték nyilvánosságra hozni azokat a tényeket, amelyek arra utaltak, hogy a bevételi oldalt felül, a kiadási oldalt pedig alultervezték. Az IMF 2009 második félévétől 2010 végéig ezzel a szakmai hibasorozattal nem nézett szembe. […]Erről sem korábban, sem ebben a jelentésben az IMF nem tesz említést. Vagyis amennyire a Valutaalap pozitív szerepet játszott a magyar pénzügyi mentőcsomag kidolgozásában, a 2010-es költségvetés számainak megítélésében éppen olyannyira nem állt a helyzet magaslatán. […]Mindezek alapján az IMF részvényeseként azt várjuk el, hogy a Valutaalap 2010-es költségvetéssel kapcsolatban gyakoroljon önkritikát”

(A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye – 2011. február 4.)

„Nem mi hívtuk [Magyarországra a Nemzetközi Valutaalap szakértői delegációját]magától idejött, […]kértek időpontot, mi adtunk[…]ha meg nem beszélünk velük […]mekkora bunkók vagyunk, hogy nem is beszélünk velük”

„Kedves ukrán hölgy [Irina Ivasenkó, az IMF budapesti irodavezetője], de olyan mértékben nincsen tisztában a magyar helyzettel, amely mellett nem is érdemes konzultálni”.

„Szerintem nincs realitása” [az újabb IMF-hitelnek], nem is tervezünk ilyet” […]ha ezt választanánk, akkor még inkább belesodródnánk abba, amiből inkább ki akarunk jönni”

(Kósa Lajos – 2011. október 18., m1, Ma Reggel)

“A technikai segítségnyújtás minden IMF-tagország számára nyitva álló lehetőség, amelyet az országok maguk igényelnek”

(Irina Ivasenkó, az IMF budapesti irodavezetője – 2011. október 18., portfolio.hu)

„Ahol az IMF segítségére van szükség, ott nem a kormányok csinálják a gazdaságpolitikát, hanem a kormányok abból a kottából énekelnek, amit az IMF […] lejegyez nekik […]Ahol az IMF járt, és ahol a szervezet előírásai szerint próbáltak kilábalni a válságból, ott abból mindig gazdasági és szociális katasztrófa lett”

“2012 kérdése, hogy a kormány talpon tudja-e tartani az országot, vagy elvérzik abban a szabadságharcban, [amelyet azokkal szemben vív, akik erre az országra] „kizsákmányolandó gyarmatként, pénzszivattyú kiüríthetetlennek tűnő medencéjeként tekintenek.”

(Kövér László – 2011. November 6., a Fidelitas, a Fidesz ifjúsági társszervezete országos választmányának tisztújító ülésén)

“A magyar kormány a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nagylelkűsége helyett a piaci finanszírozást részesíti előnyben. Ez nagyon kockázatos döntés volt, de helyes döntés is, amint az elmúlt egy év tapasztalatai mutatják”

(Orbán Viktor előadása a London School of Economics egyetem hallgatósága előtt – 2011. november 11.)

“Tisztelt képviselő úr, na már csak azért sem lehet az IMF-re hangolni, mert mélyen elleneznek minden olyan programot, magyarországi döntést, amely kihozza a bankok csapdájából az embereket. Úgyhogy ez a hárombetűs intézmény minden egyes intézkedésünket ellenzi, így hát ha nem is rá, hanem ellene hangoljuk a kormányzati politikát”

(Matolcsy György a Parlamentben – 2011. november 14.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik