Belföld

„Az utolsó órában vagyunk” – miért tüntetnek a taxisok?

Horváth Júlia / 24.hu
Horváth Júlia / 24.hu
A Fővárosi Taxi Egyesület tarifaemelést, létszámstopot és az illegális fuvarszervezőkkel szembeni fellépést szeretne. Vezetőjük úgy gondolja, csak azért nem csökken a taxisok száma, mert ha egy sofőrközösségnek már nem jó üzlet a taxizás, akkor elkezdik az ország elmaradottabb területeiről toborozni az utánpótlást.

A Főpolgármesteri Hivatal előtt tüntettek taxisok szerda reggel, a Városház utca megtelt, az autók araszolva haladtak át, majd egy kört téve tértek vissza. Ezzel párhuzamosan a Hősök terén is zajlott demonstráció. Több taxis és a főszervező Fővárosi Taxi Egyesület (Főte) társelnöke is azt mondta, kifogásuk, hogy a taxirendelet módosító javaslata, amelyről a Fővárosi Közgyűlés szerdán tárgyal, nem tartalmazza a követeléseiket.

Váczi Norbert az egyesület nevében elmondta, hogy bár a javaslat számukra szimbolikus jelentőséggel bíró pontja a közlekedési előéleti pontok figyelembe vétele a taxisengedélyek kiadásánál, az egész rendeletmódosítás visszavonását követelik. Úgy gondolják, „a fele szakmailag megalapozatlan”, és figyelmen kívül hagyja a taxis szervezetek véleményét.

10 fotó

Múlt pénteken a rendeletmódosítás előkerült a Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottság ülésén is, ahol jelen volt Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke, Tóth Zoltán, a taxisokat is képviselő Közszolgálati Rendőr Szakszervezet alelnöke és Monok Attila, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara jogi szakértője is. A Főte társelnöke azt mondta, őket is meghívták, de a lényegi tárgyalások zártkörű munkacsoportokban zajlottak, a bizottság elé került javaslat pedig „annyira nem volt összhangban az eredeti célokkal, hogy ott nem volt mit véleményeznünk”.

Az egyesület fő követelése a tarifaemelés, létszámszabályozás kidolgozása és az illegális fuvarszervezőkkel szembeni fellépés. Ezeket a célokat pedig nem tartalmazza a módosítás.

Azt mondta, az előéleti pontok ügye azért is szimbolikus, mert az illegális személyszállítókra nem vonatkozik. „Ezek olyan szervezett csoportok, amelyek Viber-csoportokban szervezik meg magukat, illetve hirdetik a tevékenységüket az interneten. Az ő számuk 3–4 ezer közöttire tehető Budapesten” – mondta, jelezve, hogy ezek nem sárga taxik, hanem „civil” autók.

A közlekedési bizottság ülésén az elnök, Vitézy Dávid azt mondta, amennyiben megnyitják a tarifaemelés kérdését a jövőben, szerinte ki kell nyitni azt a kérdést is, hogy az applikációs taxirendeléseknél – ahol a csalási kockázat nem áll fenn – völgyidőszakokban lefelé, csúcsidőszakokban pedig felfelé lehessen eltérni a fix tarifa középpontjától. Váczi Norbert erre a felvetésre azt mondta, hogy a taxisok és a fuvarszervezők között érdekellentét áll fent:

Amikor hatósági ár bevezetését kértük, valójában a fuvarszervezőkkel szembeni védelmet kértünk, hiszen túlzott gazdasági erőfölényben vannak velünk szemben

– mondta, hozzátéve, hogy „amikor a hatósági ár bevezetése előtt a fuvarszervezők elkezdtek egymással árversenyt folytatni, és azt mondta az egyikük, hogy nálam 50 százalék kedvezménnyel lehet utazni, a fuvarszervező ugyanazt a tagdíjat kapta meg a taxistól, mint előtte, a taxisnak viszont lefeleződött a bevétele.” A Főte elnöke szerint jelenleg 8000 taxi van a fővárosban, ezekhez 7000-nél több sofőr tartozik, ami létszámszabályozás nélkül nem lesz kevesebb, helyette a taxisok profitjának csökkenésével kicserélődik a sofőrállomány egy része. Úgy gondolja, ha egy sofőrközösségnek már nem jó üzlet a taxizás, akkor „első körben elkezdik leginkább az ország elmaradottabb részeiből toborozni a sofőröket”.

Amiért mindenképpen azt gondoljuk, hogy lépnünk kell, és az utolsó órában vagyunk, az az, hogy láttuk, hogy az ételfutároknál, ételkiszállítóknál ugyanez a folyamat lezajlott, és ma már nagy számban pakisztáni, indiai ételkiszállítók vannak

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Olvasói sztorik