Amiről
vita van, hogy a bíróság vagy a parlament fogadja el egyházként az
adott közösséget, illetve, hogy mely egyházak szerepelnek a listán, az a
jogszabály öt százaléka. A törvény 95 százaléka „kodifikációs remekmű” –
mondta a miniszterelnök-helyettes, aki szerint nem normális állapot,
hogy 362 magát egyháznak mondó társulat van jelenleg Magyarországon. Itt
valamilyen rendrakásra szükség volt – szögezte le a KDNP elnöke.
A vallás szabadságát továbbra is mindenki korlátlanul megélheti, ehhez
sem egyházjogi vagy egyesületi státusz nem szükséges – mondta.
Szászfalvi
László államtitkár, a KDNP országgyűlési képviselője azt mondta, hogy
tartalmát tekintve európai törvény született, amely a magyar
hagyományokon nyugszik, és az évek óta megfogalmazódott anomáliákat
kiszűri a rendszerből.
Balog Zoltán államtitkár, a Fidesz
országgyűlési képviselője azt mondta frakciója álláspontját képviselve,
hogy amellett voltak: azt a nagyvonalú és konszenzussal összeállított
listát, amit a KDNP készített, nyissák ki és adják meg mindenkinek a
lehetőséget, hogy egyháza elismerését kérje a parlamenttől.
