Belföld

Máshol is szabad a szesz a parlamentben

A képviselők Magyarországon legálisan fogyaszthatnak alkoholt a Parlamentben. A brit kollégáik is, ők ráadásul jelentős árengedménnyel vásárolhatnak szeszt munka közben. Az egyszerű munkásembert viszont kirúgják, ha a munkahelyén alkoholt iszik.

A munkára képes állapot azt jelenti, hogy megfelelő szintű egészségi, fizikai és szellemi állapotúak vagyunk a munkanap elejétől a végéig – áll a munka törvénykönyvében. De mi a teendő akkor, ha valaki részegen érkezik, vagy munka közben italozik?

12 litert iszunk évente

A legtöbb alkoholt fogyasztó 20 ország közül 16 európai. Magyarországon egy év alatt 12 liter égetett szesznek megfelelő alkoholos italt fogyaszt a lakosság, ennek közel a fele bor, és ezzel a 13. legnagyobb borfogyasztó ország vagyunk – áll a KSH adataiban.

A munkáltató kötelessége az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeinek megteremtése. Köteles rendszeresen meggyőződni arról, hogy az alkalmazottak betartják-e a szabályokat, így például általában joga van megszondáztatni dolgozókat. Ha valaki ittasan végzi a munkáját, akkor akár el is lehet bocsátani, fegyelmivel. Amennyiben a dolgozó egy ilyen vizsgálatot megtagad, akkor a munkaviszonyával kapcsolatos kötelezettségét vétkesen megszegi. Vannak olyan munkakörök – például a sofőrök, az egészségügyi dolgozók vagy a tanárok –, ahol külön jogszabály írja elő a józanságot. Ha kiderül, hogy alkoholt fogyasztott a delikvens, akkor eltilthatják a munkavégzéstől az adott napon.

A munkavédelemről szóló törvény szerint a munkavállaló csak akkor dolgozhat, ha biztonságos munkavégzésre alkalmas állapotban van. Emellett a munkaterületén a fegyelmet, a rendet és a tisztaságot is köteles megtartani.

Akik a szabályok fölött állnak

Mint arról az fn.hu már beszámolt: a parlamenti büfében legálisan árusítanak alkoholt, és az ott dolgozók vásárolnak is belőle rendesen. A képviselők viselkedését nem szabályozza olyan törvény, amely meghatározná, hogy a Parlamentben töltött „munkaidejük” alatt fogyaszthatnak-e alkoholt, avagy sem. A Házszabály sem tér ki arra, hogy mit szabad tenniük „munka közben”, és mit nem.

A munkahelyről hazafelé autózó képviselőket a mentelmi jog miatt például nem szondáztathatja meg a rendőr, ezt ugyanis csak tettenérés esetén teheti meg – például baleset okozásakor ellenőrizhetik az alkoholszintjüket. A mentelmi jogról rendelkező törvény szerint csak az Országgyűlés előzetes hozzájárulásával lehet bármilyen büntető vagy szabálysértési eljárást indítani vagy folytatni egy képviselő ellen.

A kormánytisztviselői törvény megfelelő passzusának alkalmazása minden bizonnyal az alkoholos befolyásoltságra is kiterjed. A jogszabály szerint a hivatalára ugyanis méltatlan az a kormánytisztviselő, aki olyan magatartást tanúsít – akár a hivatali munkájával (munkavégzésével) összefüggésben, akár munkahelyén kívül –, amely alkalmas arra, hogy az általa betöltött beosztás tekintélyét vagy a munkáltató jó hírnevét, illetve a jó közigazgatásba vetett társadalmi bizalmat súlyosan rombolja. Emiatt a munkáltató akár fel is mentheti őket. A képviselő azonban nem kormánytisztviselő.

Az briteknél is van pia a parlamentben

Az Egyesült Királyság parlamentjében is megszokott dolog, hogy a honatyák sörrel vagy borral öblítik le a törvényhozás porát. 2010 júliusában a brit sajtóban nagy visszhangot keltett a parlamenti képviselők ittas magatartása az egyik éjszakába nyúló ülésen. Az alsóház bárjában az éjjel kettőig tartó ülés alatt egy csapat képviselő igencsak felöntött a garatra. Az egyik fiatal Tory-párti képviselő, aki alig két hónapja volt a parlament tagja el sem jutott az ülésig, ahol épp az aktuális költségvetésről szavaztak – írta a Daily Mail. A kollégáik inkább jobbnak látták beültetni őt egy taxiba, és hazaküldeni, bár ezzel elveszítettek egy fontos szavazatot is. A dolog pikantériáját az adja, hogy a brit honatyák ezt az eredményt az adófizetők pénzén érték el, lévén hogy az alsóház pubjában az italokat – hála az állami támogatásoknak – jelentősen alacsonyabb áron mérik, mint a parlamentet körülvevő, és átlagembereket kiszolgáló bárokban.

A Facebookon egy csoport is alakult ebben a témában, ám a hozzászólóknak nem az a legnagyobb problémája, hogy alkoholt fogyasztanak a képviselők, hanem az, hogy az átlagembernél jóval olcsóbban vásárolhatják meg.

A szigetországban egyébként szintén tilos a munkahelyeken az alkoholfogyasztás. Néhány éve vezették be a „Vállalati gyilkosság és emberölés” elnevezésű törvényt, melynek értelmében azon munkáltató ellen, amely tudatosan engedélyt ad arra, hogy a dolgozói alkoholos befolyásoltság alatt dolgozzanak, büntetőeljárás indul. A Jaluch HR tanácsadó cég elnöke, Gina Leccacorvi a brit HR Magazine-nak azt mondta: a vasút és a gyáripar szorította vissza először ezt a tendenciát, az irodai alkalmazottaknál azonban a törvény hatására kezdték el a munkáltatók az ellenőrzéseket. „A munkahelyi ivászat rontja az ítélőképességet, ami veszélyeztetheti a kollégák testi épségét is” – magyarázta a HR-cég vezetője.

Németországban a keresőképesek 10 százaléka ismerte el egy felmérés során, hogy a munkahelyükön naponta fogyasztanak alkoholt. Az italozás okaként a stresszt és a munkahelyi körülményeket jelölték meg.

Védőital is volt a szesz

A grog egykor védőital volt a brit haditengerészetnél. Az 1700-as években, a vitorlásokkal megtett hosszú tengeri utakon a hordókban tárolt ivóvíz gyorsan megposhadt, de ha valamilyen párlattal (például rummal) vegyítették, akkor ihatóbbá vált. Ez azonban egy másik veszélyt is jelentett: ha a matrózok többnapi adagjukat egyszerre elfogyasztották, a részegség miatt nem voltak képesek a munkavégzésre.

Egy évvel ezelőtt Dániában az egyik sörgyárban azért kezdtek sztrájkolni az alkalmazottak, mert az ingyenes sör, azaz a védőital már nem járt nekik. A cég nem a munkaidőben való alkoholfogyasztást tiltotta be, ugyanis az ebédhez a kantiban vásárolhattak maguknak sört a dolgozók. Régen Magyarországon is bevett szokás volt – főként a fizikai munkakörökben –, hogy a sört védőitalként hasznosították, ez a törvények miatt ma már nem lehetséges.

A munkavédelmi törvény szerint, ha a 24 fokot meghaladja a hőmérséklet a munkahelyen, akkor védőitalt kell adni. A hideg munkahelyen pedig 50 fokos tea jár a munkásoknak, az ízesítéséhez cukrot vagy édesítőszert kell biztosítani.

Mikszáth álma a „nemzeti pince” volt

„Még téli időben is sokszor megfordult eszemben, hogy ha egyszer – quod deus avertat – beválasztanának a parlamentbe, az lenne az én szűzbeszédem, hogy a budai alagút valamelyik végét falaztassa be a tisztelt kormány, hadd legyen az alagútból országos pince; mert ha nemzeti színház, múzeum, tornacsarnok van, nemzeti pincének nem lenni – valóságos ellenkezés a nemzet géniuszával.” – írta Mikszáth Kálmán 1877-ben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik