Az oknyomozó-kiszivárogtató oldal vezetőjét, Bodoky Tamást hétfőn hallgatta ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Brokernet-et ért hackertámadásról szóló cikkével kapcsolatban. A nyomozók felszólították, hogy fedje fel, kitől kapta információt, és amikor az újságíró ezt megtagadta, lefoglalták a lakásában található számítógép merevlemezeit.
Az LMP szerint a BRFK eljárása törvénytelen és elfogadhatatlan, mert egy újságírótól nem várható el, hogy felfedje forrásait. A párt egyetért az atlatszo.hu érvelésével, miszerint a Brokernet elleni hackertámadásról szóló hír közlése közérdeket szolgált, és az Európai Emberi Jogi Egyezmény és az Európai Emberi Jogi Bíróság gyakorlata szerint az újságírónak joga van titokban tartania információforrásait.
Ez a jogértelmezési vita is azt mutatja, hogy a törvény rossz, bukásra áll – írják csütörtöki közleményükben.
Az LMP kiáll a „magyar Wikileaks” mellett
Az LMP szerint a médiaszabályozás tarthatatlanságát jelzi az a botrány, ami az atlatszo.hu portál főszerkesztője körül zajlik, mert szerintük egy újságírótól nem várható el, hogy felfedje forrásait.