Gazdaság

Újabb tüntetés lesz Budapesten: kiakadtak a futárok

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Az augusztus végi tiltakozás után szeptemberben 18-án újabb megmozdulást szervez a Futárok Ligája (FL) a véleményük szerint a futármunka egyre rosszabbá váló – döntően anyagi – körülményei miatt – mondta a Népszavának Tóth Gergely „Greg”, a szervezet képviselője.

Az egyik legnagyobb problémát az elérhető jövedelem kérdése jelenti – mondja Tóth Gergely.

Az elmúlt mintegy négy évben ugyanis a nettó jövedelmük vásárlóereje – egyebek mellett az infláció alakulása miatt – 40–50 százalékkal visszaesett.

Sok esetben ez nominálisan is érdemi csökkenést jelent, egyebek mellett azért is, mert időközben megszűnt a KATA is. Hozzátette, nem akarják kétségbe vonni a Foodora állítását, miszerint „az elmúlt három évben az átlagos címpénzek és ezzel párhuzamosan az óránként elérhető átlagos bevétel is folyamatosan nőtt a teljes futárállományra vetítve, évente átlagosan minimum 10 százalékkal.” Ám – mint megjegyezte – egy apró, a cég által is említett körülményen nem szabad átsiklani: a futárállomány nagyságán – olvasható a lapban.

Róka György, az FL aktivistája ugyanis kiemelte, hogy

az elmúlt három évben a társaság kötelékében dolgozó futárok száma mintegy 4000-ről körülbelül 6000-re, vagyis nagyjából 50 százalékkal emelkedett.

Nem azt mondjuk, hogy a cég futárdíjazásra kifizetett forrásai csökkentek volna, mert világosan látszik, hogy azok éves szinten milliárdokkal emelkedtek. Az okozza a problémát, hogy ez végül az egyéneknél jelentősen mérséklődő megélhetési szintet biztosít – magyarázta.

Tóth Gergely hangsúlyozta: Ma egy futár átlagosan évente bruttó 9 millió forintos forgalmat bonyolít, amiből viszont alig 3 millió marad a kezében a különböző levonások (adó, járulék és működési költség) után. Ha valaki négy éve 3 millió tudott összehozni, akkor abból jóval többet tudott vásárolni, mint ma. Jelenleg átlagosan egy futárnál – aki rendszeresen az utcán van, és nem másodállásban, hobbiból végzi ezt a munkát – immár csak a minimálbér-közeli bevétel marad meg – jegyezte meg.

Megszólalt a Foodora

A Foodora kommunikációs ügynökségétől a cikk megjelenése után reagáltak Róka György azon állítására, mely szerint a futárállomány létszáma jelentősen nagyobb mértékben nőtt, mint az óránként elérhető átlagos bevétel. Szerintük ez esetben fontos, hogy az egy főre jutó átlagos óránkénti díjazás növekedett. A futárlétszám aktuális állománya ezt nem befolyásolja, az emelés egyéni szinten értendő. Hibás tehát az a feltételezés, hogy a futárlétszám változása befolyásolná az egyénileg elérhető díjazást – írták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik