„Engem leginkább az érintett meg, hogy Kuslits Gábor – aki régi munkatársam – ilyen nyíltan, bátran vállalta azt a nagy nyilvánosság előtt, amit a szakmában dolgozók nagy része – és nem csak ők – pontosan tudott eddig is” – mondta a wmn.hu-nak adott interjújában Molnár László, aki 23 éven át vezette a fővárosi TEGYESZ-t (Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat).
Molnár a Szőlő utcai javítóintézet állami gondozottakat futtató igazgatójával kapcsolatban, akit pár hónapja tartóztattak le, elmondta: számára új információ volt, az az, hogy „állítólag két magas beosztású politikus is érintett”, erről korábban semmilyen hírt, még pletykát sem hallott.
Eddig is gyaníthattuk persze, hogy valamilyen magas rangú rendőrtiszt vagy vezető érintett lehet. Hiszen példátlan szégyen, hogy tíz évnyi nyomozás alatt – hacsak nem volt az egész kamu – nem derült fény a tettesekre, és hagyták őket tovább garázdálkodni
– fogalmazott.
Az igazgatóról elmondta azt is, hogy habár ő is feljelentette korábban TEGYESZ-vezetőként, Kuslits feljelentése szerinte más, hiszen „azt nem egyedül tette, hanem gyermekvédelmi gyámokkal és gyermekjogi képviselővel közösen, mert egy konkrét ügyben mindannyian ugyanazt tapasztalták”. Hozzátette: az ő korábbi feljelentésének is hasonló lett a vége, megszüntették a nyomozást bűncselekmény hiányában.
A budapesti TEGYESZ-t Molnár 23 évig vezette, erről az időszakról így beszélt:
Régen még államtitkárral vagy a fenntartóval – akkor a fővárosi önkormányzattal – is lehetett emelt hangon vitatkozni. Nem gyűlöletből, hanem a meggyőzés szándékával. Senkiben nem merült fel, hogy »jaj, nem illik ezt mondani, mert kirúgnak«. Ez a szemlélet nagyon régóta eltűnt. Ma már egy egyszerű kérdés is provokációnak számít.
Mint mondta: amikor Fülöp Attilát (a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkárát) megkérdezte, hogyan lehetséges, hogy a törvényben előírtakkal szemben a 12 év alatti gyerekek többsége nem nevelőszülőknél, hanem gyerekotthonban van, az volt az államtitkár válasza:
Szeretjük az életszerű megoldásokat.
