A Magyar Nemzet szerint új metrókocsi-szerződés helyett az Alstommal folytatott tárgyalások eredményéről, egy megállapodásról dönthet csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés.
A rendkívüli ülés meghívója szerint a képviselők zárt körben tárgyalnak az előterjesztésről, a főpolgármester azonban a lappal közölte: ragaszkodik a nyílt vitához. A főpolgármester nem érti, ki írta le, hogy zárt ülést kell tartani, amikor a Demszky-korszakban éppen ő ragaszkodott a nyílt vitához. „Ez most is így lesz” – mondta.
A Kínában tartózkodó Tarlós István arról is beszélt, hogy azt javasolja: ne a kerületi polgármesterek Budapesti Önkormányzati Szövetségéhez (BÖSZ), hanem a Hét Határ Határon Átnyúló Önkormányzati Szövetség a Kárpát-medencében Egyesülethez csatlakozzon a fővárosi önkormányzat. A Magyar Nemzet szerint a főpolgármester Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő mellett társelnök lenne. A főváros közgyűlésének pedig évente kétmillió forint tagdíjat kell fizetnie az érdekképviseletnek.
