Kultúra

Bruce Willis felesége köszönetet mondott Demi Moore-nak a támogató szavakért

MAX NASH / AFP
MAX NASH / AFP
Az akcióhős volt felesége, Demi Moore Oprah podcastjában beszélt az Emma Heming Willis iránt érzett empátiájáról és elismeréséről.

A színészóriás Bruce Willis felesége, Emma Heming Willis kritikák kereszttüzében találta magát, miután a család közös döntése alapján a demenciával küzdő férjét különköltöztették maguktól és gondozók 24 órás felügyeletére bízták. Ezúttal Willis volt felesége, Demi Moore fejezte ki együttérzését Heming Willis felé, aki nem hagyta köszönet nélkül a gesztust – írja az Entertainment Weekly.

Ugyan több mint húsz évvel ezelőtt váltak el, a Moore és Willis közti jó viszony sosem szűnt meg. Olyannyira, hogy mióta a Diehard sztárja köztudottan gondozásra szorul a folyamatosan romló demenciája miatt, Moore rendszeresen látogatja őt.

Willis felesége a napokban Oprah Winfrey podcastjának vendége volt, amikor Winfrey bejátszotta egy júliusi epizód jelenetét, amelyben Moore-ral beszéltek a színész állapotáról.

Nagyon együttérzek Emmával. Senki nem láthatta előre, hogy ez lesz a vége, ő pedig remekül kezeli a helyzetet

– mondta a felvételen a színésznő, utalva ezzel a nehéz döntésekre, amelyeket Heming Willis férje romló állapotából fakadóan volt kénytelen meghozni.

A videót nézve Willis felesége elismerő bólogatás kíséretében annyit mondott, „csodálatos”.

A lényeg, hogy az ember a jelenben maradjon. Ha arra gondolsz, hová tart a helyzet, az csak szorongást szül. Ha folyamatosan újrajátszod a fejedben, hol vagy most és mi az, amit már elveszítettél, nem tudsz mást, csak gyászolni. Jelen kell lenni, mert még mindig vannak részei a személyiségének, amik megmaradtak

– folytatta Moore.

Heming Willis elmondta, a színésznő minden szavával egyetért és hálás a támogatásáért egy olyan időszakban, amikor az emberek nagy része ítélkezni látszik a döntései felett.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik