Sport

Nem sok köze volt a Packersnek a nyitómeccshez

Az NFL új idényét a bajnok Seattle Seahawks és egyik legfőbb kihívójának, a Green Bay Packersnek a találkozója nyitotta.

Mindkét alakulat nem titkoltan bajnoki döntőbe vágyik a szezon végén, beharangozó cikkünkben pedig mi is fináléba vártuk a Seahawks csapatát, míg a Packerst azért hátrébb soroltuk, hiszen a wisconsiniak kerete, és elsősorban a védelme korántsem olyan erős, mint a Russell Wilson vezette alakulatnak.

A Sajtfejűeknél hiába Aaron Rodgers dobálta a labdát a találkozón, mellette leginkább csak a futó, Eddie Lacy nyújtott átlag feletti teljesítményt, az elkapók nem muzsikáltak túl jól, ahogy a védelem sem.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

A Seahawksnál viszont hiába a szezon eleji forma, Wilson már most elkapta a fonalat, a defense pedig hozta az elvárt keménységet, a Legion of Boom, vagyis a seattle-i hátsó alakzat pedig mindössze 16 pontot engedélyezett.

A meccsen megdöbbentő, de Rodgers egyetlen labdát sem dobott Richard Shermanre, a liga egyik legjobb védőjére, vagyis hiába csak ő kiálltotta ki magát a legjobb cornerbacknek, azért az irányítók is félnek tőle. Így kell imidzset építeni.

Fotó: Europress Fotóügynökség

Másrészt a Packers az 1983-as szezon óta nem kapott ennyi pontot a nyitómeccsen, ez pedig nem túl jó előjel a következő hetekre nézve, hiszen hamarosan a csoportrivális Detroit, Chicago páros ellen is pályára kell lépniük.

Eredmény – NFL, 1. hét

Seattle Seahawks – Green Bay Packers 36-16 (3-7, 14-3, 5-0, 14-6)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik