Élet-Stílus

Mutánsnak tűnő „szarvasnyulak” jelentek meg egy amerikai kisvárosban

Az állatok úgy néznek ki, mintha Doktor Frankenstein hozta volna létre őket. A háttérben azonban egy fertőzés áll.

Horrorisztikus kinézetű nyulak jelentek meg az Egyesült Államokban, a fekete, szarvakra emlékeztető kinövésekkel rendelkező állatokat először a coloradói Fort Collinsban fedezték fel – számolt be a 9News.

A mutánsnak tűnő nyulak fején egy különös vírus miatt jelentek meg a kinövések. A fertőzés már 2024-ben felütötte a fejét, akkor egy helyi lakos fotót is készített az egyik állatról, ami a Redditen is megjelent.

A Susan Mansfield által lencsevégre kapott állat teljes fejét fekete, szarvszerű kinövés borította, ami a következő évben még nagyobbra nőtt. A hatóságok szerint a nyulak az úgynevezett Shope-vírussal fertőződtek meg.


Ez a fertőzés először piros, duzzadt foltokat hoz létre, amelyek később daganatokká alakulnak, majd idővel szarvakra vagy csápokra emlékeztető kinövésekké változnak. A fertőzést főleg szúnyogok és kullancsok terjesztik, emberekre nem veszélyes, de a hatóságok figyelmeztetették a lakosságot, hogy ne érintsék meg az állatokat, ne próbáljanak segíteni rajtuk.


Ritkán, de előfordul, hogy a szarvacskák maguktól visszafejlődnek, de inkább az a jellemző, hogy a kinövések az idővel egyre nagyobbá válnak. A nyulak életét is akadályozza a fertőzés, a kinövések idővel annyira megnőnek, hogy az állat nem tud tőlük enni, így éhen hal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik