A Budapesti Autósok Közössége augusztus 5-én osztott meg a honlapján egy felvételt, melyről mi is beszámoltunk, és amelyen az látható, hogy két autós egy közlekedési konfliktust követően szóváltásba keveredik egymással, majd, amikor az egyik férfi be akar szállni az autójába, a másik rányomja az ajtót, majd többször ököllel megüti. A felvétel azzal zárul, hogy a sértett a támadó autójának motorháztetejére esik, a férfi pedig gázt ad és elindul. A BRFK Közlekedésrendészeti Főosztálya eljárást indított a felvétel alapján, hivatalosan bekérte az eredeti felvételeket, majd néhány napon belül azonosította a járművezetőket – írják a police.hu oldalán.
A beszerzett adatok alapján a két férfi augusztus 4-én kora délután Budapest XIII. kerületében, az Árpád híd pesti hídfőjénél, a Népfürdő utcai lehajtónál egy közlekedési konfliktus után félreállt, majd, szóváltást követően, a 48 éves F. László többször megütötte a másik sofőrt. A támadó ezt követően autóba ült, és a sértett felé hajtott, aki a motorháztetőre esett, majd F. László gyorsított, és vitapartnerével a motorháztetőn több métert haladt. A sértett végül a lehajtó végénél tudott leszállni az autóról, melynek vezetője elhajtott. A bántalmazott férfi súlyos sérüléseket szenvedett.
A BRFK Közlekedésrendészeti Főosztály rendőrei a 48 éves F. Lászlót súlyos testi sértés bűntette és közúti veszélyeztetés megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, valamint intézkedtek a vezetői engedélyének a bevonásáról.
