Tudomány

Így érkezett vissza a Földre az űrrakéta

Falcon-9 landolás (Falcon-9)
Falcon-9 landolás (Falcon-9)

Az amerikai SpaceX közel áll ahhoz, hogy olyat vigyen véghez, ami még senkinek sem sikerült. Látványos felvételt tettek közzé a legutóbbi kísérletről.

Ismét sikertelen volt a SpaceX rakétájának visszatérése, bár már nem kell sok a sikerhez. A magán-űrvállalat ugyanis olyan rakéták kifejlesztésén dolgozik, melyek első fokozata visszatér a Földre, hogy egy újabb indításnál is fel lehessen használni.

A Falcon-9-es rakétával kedden este a Dragon teherűrhajót lőtték fel, mely a Nemzetközi Űrállomásra vitt 2,5 tonna rakományt, ezt a küldetést minden nehézség nélkül sikerült teljesíteni. A másik cél az volt, hogy a rakéta első fokozata ne egyszerűen visszahulljon az óceánba, hanem függőlegesen landoljon egy tengeri platformon. Nem ez volt az első ilyen kísérlet, de ezúttal lényegesen jobban sikerült, mint korábban, amikor ferdén érkezett meg a rakéta. Most megfelelő szögben közelítette meg a felszínt, de túl nagy sebességgel érkezett, ezért a platformra érkezve eldőlt.

Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a rakéta visszaérkeztetése csak járulékos kísérlet, a fő cél a teherrakomány eljuttatása volt, amit maradéktalanul végrehajtottak, a rakétafokozat visszahozatalával pedig június közepén próbálkozhatnak ismét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik