Ha a Néprajzi Múzeum illetékesei megkérdeznének, hogyan nézett ki egy húsz év körüli fiú az ezredfordulón, Slim Shadyről mutatnék nekik egy képet: túlméretezett, fehér póló, buggyos farmer, tüsire vágott és hidrogénszőkére festett frizura. Akkoriban Slim Shadyk özönlötték el az általános és középiskolákat Detroittól Debrecenig. És persze benne voltak a tévében, mert Slim Shady Eminem alteregója, Eminemnél pedig nem akadt népszerűbb hiphop-előadó 1999 és 2002 között. Sőt, ezekben az években valószínűleg ő számított a világ legsikeresebb zenészének.
A Stan címszereplője a rapper mániákus rajongója, aki az alagsorában berendezett Eminem-szentélyében sorra írja a szerelmesleveleket kedvencének – bár akkoriban az egyoldalú kapcsolat homoszexuális árnyalatáról, úgy emlékszem, kevés szó esett –, miközben várandós barátnője a konyhában sír. Stan végül annyira dühös lesz, amiért nem kap választ Eminemtől, hogy bepofozza barátnőjét az autó csomagtartójába, és bemindenezve lehajt a hídról. A történetet a Stan agyonjátszott videoklipje mesélte el, és nem emlékszem olyan mozgóképre 2000-ből, ami ennél jobban elszomorított volna.
A Stan című, Dido közreműködésével készült dal és a hozzá tartozó, Dr. Dre és Philip Atwell rendezte klip több nemzedéknek jelentett maradandó élményt. Erre utal, hogy a következő években a „stan” fokozatosan a megszállott rajongó szinonimája lett az angol nyelvben, 2018-ban pedig az oxfordi nagyszótárba is bekerült.
