Belföld

Magyar Péter sajtótájékoztatót tartott Székesfehérváron: „Ellopták a fél országot, ezt pedig nem lehet digitális show-val elfedni”

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Nincs olyan ember, aki elhinné azokat, amiket Orbán mondott – így reagált a Székesfehérváron sajtótájékoztatót tartó Magyar Péter arra, hogy Orbán Viktor Tusványoson azt mondta, belső kutatásaik szerint 80 egyéni képviselői helyet visznek el 2026-ban.

Magyar hozzátette, a Tisza kutatásai teljesen mást mutatnak. Budapesten egyértelműen vezet a Tisza, valahol 25-tel, 35-tel, van, ahol 40 százalékponttal a Tisza még meg nem nevezett képviselője. Hajdú 6-os körzetben szintén vezet a Tisza, és Csongrád kettes körzetben is. Több mérésük is van, amiket nem hoztak nyilvánosságra.

Kormányzás helyett külcsín

Arról is beszélt, hogy hús-vér emberekkel találkoznak, nem digitális polgári köröket hoz létre a Tisza.

A probléma a kormányzás hiánya, és az, hogy az emberek látják, ellopták a fél országot, ezt pedig nem lehet digitális show-val elfedni

– mondta Magyar Péter, aki hozzátette, Orbán bejelentése a digitális polgári körökről megerősítette, hogy az a dokumentum, amit korábban nyilvánosságra hozott magyar, az hiteles volt.

Attól nem lesz semmi új, hogy Schmidt Máriát, Nagy Jánost, Dopemant lefotózzák a Karmelita előtt és kiteszik egy honlapra. Nem ez fogja a Fidesz népszerűségét visszahozni és megakadályozni a kormányváltást – mondta Magyar, aki szerint nem kormányzással foglalkoznak Orbánék, hanem a külcsínnel.

Akkor lesz elérésük, ha valódi emberek valódi problémáival foglalkoznának – tanácsolta a Tisza elnöke a kormánynak. Azt is kérte, hogy a „digitális harcosok” látogassák meg őt az országjárásán, és kérdezzenek tőle, mert annak, hogy online gyalázkodnak, túl sok értelme nincs szerinte.

„Így még nem láttam minisztert leégni”

Szóba hozta azt is, hogy pénteken az RTL próbálta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi minisztert kérdezni arról, tudott-e Ruszin-Szendi Romulusz költéseiről (luxusvillájáról és zsírleszívásáról). Magyar azt mondta:

Így még nem láttam minisztert leégni.

Beszélt arról is, hogy szerinte az idei Tusványoson összeollózta a korábbi beszédeit Orbán, aki egy gyenge, vízió nélküli beszédet mondott, megoldási javaslatok nélkül.

Nem lesz 100 nap türelem, nem lesznek mézeshetek, azonnal fel kell állnia a struktúráknak, legalább 10 ezer szakemberre lesz szükség, kiválasztásuk  és a programírás már zajlik – ezt is elmondta Magyar, aki jövő pénteken Marosvásárhelyre repül, és a tervei szerint Parajdra is ellátogat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik