Tech hardverteszt

Ezt a cikket keresed, ha már elgondolkodtál egy Nintendo Switch 2 vásárlásán

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Júniusban jelent meg a Nintendo legújabb konzolja, a Switch 2, amit bő két héten át nyüstöltem, mielőtt leültem megírni ezt a cikket. Nemcsak azzal foglalkoztam, hogy milyen használni, és miben változott a gép az elődjéhez képest, de körbejártam azt is, mivel lehet rajta játszani, egyáltalán kinek lehet jó választás, valamint megnéztem azt is, milyen további költségekkel kell számolni az amúgy 210 ezer forintért kínált eszköz megvásárlása után.

A Nintendo az elmúlt bő 50 évben közel 20 konzolt dobott piacra – ezek között találhatunk „asztali”, tehát tévére köthető, illetve handheld, azaz hordozható gépeket. A japán cég sosem arról volt híres, hogy ők biztosítják a legszebb grafikát és a legjobb teljesítményt, de sok esetben a konkurenseknél sokkal jobban éreztek rá, mivel lehet nagyot szakítani. Jó példa erre az ezredforduló után piacra dobott, mozgásérzékelős Wii, ami a jóval szerényebb képességei ellenére is lekörözte a PlayStation 3 és az Xbox 360 eladásait, de említhetném a Nintendo DS-termékcsaládot is, amely hiába áll kézi gépekből, a második helyen tanyázik a legtöbb példányban értékesített konzolok listáján, alig lemaradva az egyelőre verhetetlen PlayStation 2 mögött.

A harmadik helyre a Nintendo 2017-es nagy dobása, a hibrid Nintendo Switch kapaszkodott fel, amely a konzolok között egyedülálló módon egyszerre hordozható és asztali gép. A korábban sehol nem alkalmazott koncepció bevált, hiszen az eredeti modellből és újabb variánsaiból (Lite és OLED) 150 millió példány kelt el. Idén pedig eljött a generációváltás ideje, júniusban megérkezett az utód, cikkem alanya, a Nintendo Switch 2, amely az elmúlt nyolc évben kitaposott úton halad tovább.

A cikkem elkészítéséhez a teszteszközt a Konzolvilág biztosította, a folytatásban pedig igyekszem összefoglalni, milyen területeken fejlődött a gép, megfűszerezve a bő kéthetes teszt során szerzett személyes tapasztalataimmal. Emellett kitérek arra, milyen játékok érhetők el a platformra, és kinek lehet ideális választás a konzol. Emellett lesz egy kis számolás, hogy a nagyjából 210 ezres ár mellett milyen további költségekkel érdemes számolni a jövőben, ha valaki a vásárlás mellett döntene.

Nintendo Switch 2

Bár kétségtelen, hogy a Nintendo sokszor nagyon ügyesen nyúl bele a tutiba, de a múltban azért akadtak egészen durva baklövéseik is, mint például a 2012-ben piacra dobott, majd hatalmasat bukó Wii U. Ennek fényében nem meglepő, hogy a Switch utódjával nem kísérletezett a japán vállalat, hanem haladtak tovább a jól bevált úton.

A koncepció és a dizájn nem változott, csak nőtt a méret, erősödött a hardver, kaptunk néhány kényelmi újítást, illetve érkeztek korábban nem látott szoftveres újdonságok. Ha egészen őszinte akarok lenni, a gép sokkal inkább érződik egy 1.5-ös változatnak, mintsem valódi generációváltásnak, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy ugyanez elmondható a 2020-ban debütált PS5-ről és Xbox Series X konzolról is.

A lényeg: ismét egy olyan, lepattintható kontrollerekkel felvértezett hibrid konzolt kapunk, ami könnyen hordozható, de az alapcsomag része a tévére köthető dokkoló is, amelybe a gépet elhelyezve megkapjuk a klasszikus, nagyképernyős élményt – akár 4K-ban is.

6 fotó

A már emlegetett változásokat pedig az alábbi listába gyűjtöttem össze:

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Olvasói sztorik