Kultúra

A tervezett elbocsátások ellen tiltakoznak az operaénekesek

A Magyar Operaénekesek Egyesülete hétfőn közleményben tiltakozott az Operaházban várható létszámleépítés ellen.

Az állásfoglalást azután fogalmazták meg, hogy a sajtóból értesültek róla: a színház jelenlegi megbízott vezetése hamarosan közalkalmazotti jogviszonyban dolgozó operaénekeseket szándékozik elbocsátani. Az egyesület elnöksége azt közölte, elvárják, hogy mielőtt a Magyar Állami Operaház vezetése a létszámot és a jelenlegi struktúrát érintő, visszafordíthatatlan lépésekre szánja el magát, ne a sajtó útján üzengessen, hanem a korábban megígért tényleges párbeszédet, illetve mielőbbi tárgyalásokat folytasson a Magyar Operaénekesek Egyesületével és a Magyar Állami Operaház szakszervezetével.

A Magyar Állami Operaház 36 magánénekese alkotja az utolsó énekesi társulatot Magyarországon, ennek megszüntetése az operaénekesi hívatást annullálja, így értelmetlenné teszi a magyar énekesképzést a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen és a fővároson kívüli egyetemi zeneművészeti karokon – hangsúlyozza a közlemény. Az egyesület tagjai úgy fogalmaznak: a budapesti Operaház speciális helyet foglal el a magyar kulturális életben, mivel nem hasonlítható olyan országok operaházaihoz, ahol több zenés színház működik, és így a művészeknek számos lehetőségük van saját hazájukban színpadra lépni. Éppen ezért szilárd meggyőződésük, hogy a Magyar Állami Operaháznak, mint a nemzeti operajátszás letéteményesének, társulati formában kell működnie.

A közlemény a nyilvánosság figyelmét felhívja arra is, hogy az elbocsátandók között magas szakmai elismerésekkel kitüntetett, így például Kossuth-díjas művészek vannak, és az aláírók úgy fogalmaznak: nem hiszik, hogy az ország, az Operaház gazdasági helyzetét néhány tucat művész jogos és méltó foglalkoztatása rontaná. “E lépések ellen tiltakozunk és kijelentjük, hogy minden törvényes eszközt és lehetőséget meg fogunk ragadni, hogy megakadályozzuk az esztelen rombolást a magyar kulturális élet első számú nemzeti intézményében, a Magyar Állami Operaházban!” – zárul a közlemény.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik