Az Év kórháza díjat az idén két kategóriában osztották ki. Az 1251 ágyas Jász-Nagykun-Szolnok megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet a „nagyok”, tehát az 500 ágy feletti egészségügyi intézmények kategóriájában nyerte el a címet. Az 500-nál kevesebb ággyal működő „kis” kórházak között Nagykőrös Város Önkormányzat Rehabilitációs Szakkórháza és Rendelőintézete lett a díjazott.
A díjakat Velkey György, a Magyar Kórházszövetség jelölt elnöke a szövetség éves kongresszusának zárónapján adta át pénteken Egerben. Tölgyes Anna, a szolnoki Hetényi Géza kórház megbízott fejlesztési igazgatója az MTI-nek elmondta: 2005 óta a szakma, azaz a kórházszövetség és a szaktárca évről évre kitünteti az ország legjobb és legeredményesebben működő gyógyító intézményét.
A kórházak a hagyományoknak megfelelően 2011-ben is pályázat benyújtásával vehettek részt a versenyben, majd prezentáción be kellett mutatniuk tevékenységüket a minisztériumban. Az ott elhangzottak gyakorlati megvalósítását szakmai bíráló testület ellenőrizte szigorú és átfogó, az energiahatékonyságtól az ellátás és az oktatás színvonalán át a gazdálkodásig és a kommunikációig terjedő szempontrendszer alapján.
Az elismerést, amelyhez ötmillió forintos pénzjutalom is jár, a szolnoki kórház képviseletében Jánosiné Bene Ildikó, az intézmény főigazgató főorvosa vette át.
