Kultúra

Átvette az UNESCO kitüntetését Sebestyén Márta

Az énekesnő kedden este, Párizsban vette át a Művészet a békéért elismerést.

Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) a Művész a békéért elnevezésű elismerését először kapta magyar művész.

A kitüntető címet a népdalénekesnőnek Irina Bokova, az UNESCO főigazgatója adta át.

A főigazgató a magyar népzene egyik legnagyobb előadójaként méltatta Sebestyén Mártát, aki “fáradhatatlanul osztja meg a világgal a népzene csodáját”, s a magyar népdalokon kívül többek között jiddis, bolgár vagy szlovák nyelven is énekel. Hangsúlyozta, hogy a díj elismerés azért, amit Sebestyén Márta tett a kultúrák közti párbeszédért és a béke közvetítéséért, de egyben felelősség is.

“Mostantól hivatalból is elvárja az UNESCO, hogy minden gondolatommal, cselekedetemmel és lehetőségemmel szolgáljam azt a közös ügyet, ami egyébként nagyon egyezik az én saját meggyőződésemmel is, miszerint a zenében és magában a kultúrában is több erő van, mint a politikában.” – mondta Sebestyén Márta, aki Bartók Bélát idézve az is elmondta: ugyanabban hisz, amit a zeneszerző 1931-ben papírra vetett, vagyis hogy a magyar kultúrát a román, a szlovák, az arab népzene, a közeli és távoli kultúrák hatását engedve lehet kiteljesíteni.

Az ünnepélyes átadást követően az énekesnő néhány népdal előadásával köszönte meg az elismerését.

Az 1955 óta működő programban a világ 45 meghatározó művésze vesz részt.

Az UNESCO Művész a békéért cím tulajdonosa egyrészt eddigi, kiemelkedő munkájáért kapja a címet, másrészt felkérést kap arra, hogy a kultúrák közötti párbeszéd, a kulturális sokszínűség eszméjét saját megjelenésein keresztül hangsúlyosan képviselje a világban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik