A Live Aid promotereként is ismert szakember azt nyilatkozta a CelebrityAccess.comnak, hogy egyáltalán nem lepték meg az idén nyári, tragikusan alacsony jegyeladási adatok és a rengeteg lemondott koncert, ugyanis alig néhány zenekar van, amelyik alkalmas arra, hogy teltházat csináljon.
„A Muse az egyetlen nemrég felbukkant csapat, amelyik sztár tud lenni a stadionokban és az arénákban, itt Nagy-Britanniában és Amerikában is. Több hasonló együttesre lenne szükség” – fogalmazott Goldsmith.
A szakember nyilatkozatát azzal zárta: „Amint azt már sokszor elmondtam, új promoterekre lenne szükségünk, akiknek friss ötleteik vannak és új előadókat építenek fel, akikből új szupersztárok lesznek. Ennek híján öt év múlva nem fog létezni ez az iparág.”