Szórakozás

Felmerült: kiírják a sorozatból Kembe Sorelt

Kondákor Zsófi várandóssága, sorozat- és életbeli partnere, Kembe Sorel munkáját is veszélybe sodorta.

Egy hónapja sincs, hogy a Jóban Rosszban színészei elismerték, a kamerákon kívül is romantikus szálak kötik össze őket, néhány napra rá pedig bejelentették: nyár közepére babát várnak. A gólyahír alaposan felforgatta a Csillagvirág Klinikát, hiszen a Verát megformáló Zsófi nem sokáig maradhat képernyőn, mivel gömbölyödő pocakját nehéz lesz eltakarni.

“Remélem, hogy Veronikával nem történik semmi végzetes, és a baba születése után visszatérhetek a sorozatba A producerünket ismerve bármi megeshet, de bízom benne, hogy most nem valami brutális megoldást választ” – mondta reménykedve a színésznő a Borsnak.

Zsófi és Sorel karakterei a képernyôn azonban olyannyira összenőttek, hogy elképzelhető, az egyik távozása után a másik is érdektelenné válik.

“Szerintem Józsinak Veronika nélkül is van helye a sorozatban. Bízom benne, hogy az írók kitalálnak nekem valamit” – tette hozzá párja szavaihoz Sorel.

“Veronikát és Józsit a nézők együtt szerették meg, és sokan várták, hogy a képernyőn egymásba szeressenek. Nem árulhatom el, hogy mi vár rájuk, csak annyit mondhatok, hogy a sorozattól megszokott, izgalmas és fordulatos megoldásra jutottunk” – nyilatkozta a Borsnak Nagy Tamás producer.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik