Szórakozás

Kollégái gyászolják Kézdy Györgyöt

Csűrös Karolát, Ábel Anitát, Horváth Ádámot és Simicz Sándort is megrázta Kézdy György halálának híre.

Ahogyan arról már a Hír24 is beszámolt, Kézdy György színművész szombatra virradó éjszaka tragikus körülmények között életét vesztette. A Szomszédok című teleregény Virágh doktora lapértesülések szerint öngyilkos lett: az Uzsoki utcai kórházban az egyik harmadik emeleti ablakból vetette ki magát. Kézdy György kollégái megrendültek a tragédia hallatán.

„Rettenetesen megrázott a hír, az ember nem tudja feldolgozni az ilyesmit. Már nagyon régóta ismertük egymást, a Szomszédok óta szerettem őt. Nagyon jó volt vele együtt dolgozni, igazi profi volt” – mondta a Hír24-nek Csűrös Karola, aki szerint Kézdy György már régóta betegeskedett.

Ábel Anita Facebook-oldalán emlékezett meg volt kollégájáról. „Drága Gyuri bácsi! Köszönöm a sok beszélgetést, nevetést, és azt, hogy mikor elkeseredtem, mindig volt egy bölcs tanácsod… és most mégis így mentél el… Bárhol jársz: Isten Veled! Egy nagyszerű színművészt vesztett veled az ország” – posztolta.

„Sok éven keresztül dolgoztunk együtt, kiváló színész volt. Indulatos embernek ismertem, néha még a szövegeimen is fel tudta húzni magát, de mindig sikerült megegyeznünk. Nemrég azt nyilatkozta: egy Szomszédok -adás alatt többen látták, mint élete során a színpadon összesen. Nagy színész volt, szépen beszélt, gyönyörűen mondott verset. Virágh doktor karaktere tökéletesen bevált, minden egyes furcsaságával együtt imádta az ország. Azt viszont nem tudta senki, hogy ilyen mély depresszióba eshetett Gyuri, ami miatt még erre is képes volt. Borzasztóan sajnálom, nyugodjon békében” – mondta a Borsnak Horváth Ádám, Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas magyar tévérendező.

Az Esőember című darab az utolsók egyike volt, amelyben Kézdy György színpadra állhatott. Darabbéli partnere, Simicz Sándor alig tért magához a hír hallatán. „Mikor a takarásban ültünk, néha megfogta a kezem. Halkan sutyorogtunk, nehogy kihallatszódjon a színpadra. Elárulta a világhírű Kézdy-féle lecsó receptjét, sült oldalassal, bogyiszlói paprikával. Ha bementem hozzá az öltözőjébe, mindig vittem neki egy Negrót. Egyszer anélkül mentem be: ‘Hol a cukrom?’ – kérdezte komolyan. Erre megijedtem. Ő meg megölelt és mosolygott. Sosem nyafogott, de említette, nem olyan már a teste, mint fiatalon. Tudtuk, hogy volt kórházban, de azt is, hogy hazaengedték. Sosem volt szomorú, a morgásában pedig sok igazság és bölcsesség volt. Szerettem, hiányozni fog” – mondta a Borsnak a színész.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik