Szórakozás

Belső vizsgálat tisztázza Kézdy halála körülményeit

Habár az Uzsoki Kórházat is felelősség terhelheti, hogy a színművész Kézdy György kivetette magát az egyik harmadik emeleti ablakból, az intézmény vezetősége nem nyilatkozik.Belső vizsgálat indul, hogy tisztázzák a színész halálának körülményeit.

Közigazgatási eljárásban vizsgálja a rendőrség Kézdy György színművész halálának körülményeit, aki pénteken éjszaka öngyilkosságot követett el az Uzsoki utcai kórházban. Kézdy a kórház III. Belgyógyászatán feküdt. A Bors érdeklődésére a kórház főigazgatója, dr. Ficzere Andrea egy munkatársán keresztül azt üzente: amíg a rendőrségi vizsgálat tart, addig nem kívánnak nyilatkozni. Ezzel a hozzátartozók kérésének is eleget tesznek.

A napilap megkereste dr. Magyar György ügyvédet is, ő képviseli az Uzsoki utcai kórházat a másfél évvel ezelőtt kirobbant morfin-botrány ügyében indult büntetőeljárásban.
“Világos, hogy a kórházak felelősek az ott kezelt betegek testi épségéért. Ha egy beteg kiesik egy ablakon, akkor felmerülhet öngyilkosság, baleset és emberölés lehetősége is. A rendőrség által lefolytatott közigazgatási eljárás ezt hivatott tisztázni, ha pedig felmerül a gyanú, hogy valakit felelősség terhel, akkor büntetőeljárás indulhat. Ha a kórház személyzete mulasztott, akkor a vétkesek foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt vonhatók felelősségre. Meg kell vizsgálni, hogy működött-e folyosóőrzés, milyenek az épület belső tereit ellenőrző kamerák beállításai, egyszóval a tragédia egy kivédhetetlen cselekmény, vagy mulasztás miatt következett be – nyilatkozta a lapnak Magyar György.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik